Nagyon szeretnénk kisbabát, de félek a terhességtől?
Igen tudom terhesség nélkül nincs baba. Imádom a piciket, minden lehetőség adott hozzá, hogy nálunk is megérkezzen a kis csodánk. 3 hónapja rajta is vagyunk a párommal a dolgon. Mondtam neki is, hogy félek, mert bennem fog változni minden. Azt mondta ez természetes, de elmúlik az anyai ösztön mindent felülír majd. Azóta automatikusan féltem a hasamat, és ezt ő is észrevette. Szedek vitamint, és ügyelek az egészséges étkezésre, amibe igyekszem mindent beiktatni, hogy a kis helye jó kis lakosztály lehessen. Igazából a félelem főleg akkor jön ki rajtam, mikor eljön a tesztelés ideje, és a párom nincs mellettem. Amikor ott van reménykedem, hogy kijön a második csík is, mert tudom, hogy bármi van a leendő apuka mindig ott lesz nekünk. De viszont, amikor úgy tesztelek, hogy éppen nincs itthon, pánikroham kap el, hogy mi fog történni. Egyelőre most késik, de a tesztem negatív. Nem értem miért tör rám a pánik. 30 éves vagyok, már nagyon szeretnék igazi családot. Az első pozitív tesztemnél vajon mit fogok reagálni? LH tesztelek is, mert tényleg szeretném én is nagyon! Az első pozitív LH tesztnél elsírtam magam, hogy itt az idő, és remélem sikerül. Már a neveket is tudjuk!😊
Ez a fajta félelem normális? Én mit kezelek rosszul?
Nem tudnam megfogalmazni pontosan mit erzek, de ahogy olvastam a soraidat, csak az ugrott be, hogy ez nem oke.
Nem oke, hogy a parod nelkul letezni se tudsz es panikrohamot kapsz, ha nincs ott.
Én klaustrofobiás vagyok, rettegek minden olyan dologtól, amitől egy kicsit is korlátozottan érzem magam. Nagyon hosszú ideig rettegtem attól, hogy fogom kihordani majd a babámat, ha terhes leszek. A gondolat, hogy van bennem valami, ami nem oda tartozik, még ha egy pici új életről is van szó... Nem tudtam elképzelni, hogyan fogom végigcsinálni, hiába szerettem volna nagyon babát.
Aztán kiderült, hogy terhes vagyok és valahogy eszembe sem jutott semmi félelem, amit előtte gondoltam. Természetesnek éreztem magam terhesen. Most várom a második babát, és jelentem, semmi gond nincsen.
De együtt élünk, sőt a vőlegényem.
A minap pl azért nem volt, mert a szomszédot vitte el korán reggel kórházba (előre le volt beszélve). Délutános műszakban dolgozunk, és ott is együtt vagyunk, de ez számunkra jó így.
Igazából, hogy mitől félek azt nem tudom. Egy olyan természetes dolog a várandósság. De minden felborul bennünk nőkben. Nem tudom milyen érzés. Nem tudom mi vár rám. Nem tudom milyen érzés lehet az első mozdulata. Nem tudok semmit. Ez egy új történés lesz az életünkben. Várom szívből, de közben félek. Talán nincs okom félni. De az újtól sokszor hajlamosak vagyunk félni. Aztán a végén jót mosolygunk magunkon, hogy de jó hogy az újat kipróbáltuk.
"Már a neveket is tudjuk!"
Elárulod őket? 😊
Egész életemben féltem a terhességtől.
Annyira, hogy gyakran rémálmaim voltak ezzel kapcsolatban.
Féltem attól, hogy fájdalmaim lesznek, a rosszulléttől (gyűlölök hányni), de attól féltem a legjobban, komplikációk lesznek és nem élem túl, a babának valami baja lesz.
Jelenleg terhes vagyok, és sokkal rosszabbul viselem, mint attól féltem. A szűnni nem akaró hányás miatt még kórházba is kerültem, gyakran fáj a fejem, a keresztcsontom pedig mintha eltörött volna, és az összes tünet kínoz, amit a terhesség előhozhat...
Viszont, valahogy ez nem számít. A kicsik jól vannak, szépen fejlődnek, nekik meg se kottyan, az ha én rosszul vagyok. Hihetetlenül boldog vagyok, és élvezem minden percét, akár kínlódok éppen, akár jobb napjaim vannak.
Attól fogva, hogy kiderült a dolog, minden félelmem, minden aggodalmam elszállt. Jó, persze, néha félek, hogy minden rendben legyen velük, velünk, de az egész olyan természetes!
Ha egyszer benne leszel, az mindent meg fog változtatni, hidd el! :)
Kitartást kívánok❤️
Többes számban írsz, így gondolom ikreket vársz🥰 Sok sok egészséget kívánok Nektek! Hányadik hónapban tartotok? 😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!