Egyszer késett és azt hittem terhes vagyok, akkor megbeszéltük, hogy ha igen, akkor megtartjuk, mert amúgy mindketten szeretnénk, csak picit még korai a kapcsolatba. Nem lettem az, viszont ennek hatására kitalàltuk, hogy mi lenne ha megszakítással védekeznénk, mert kènyelmesebb és úgyse baj, ha jönne a baba. 1 évig voltunk így amiből az utolsó 3 hónapban annyira reménykedtem, hogy becsúszik, hogy rájöttem itt az ideje őszintén beszèlni erről. Szóval egy szèp napos dèlutánon csak úgy a semmiből odafordultam hozzá a kanapèn hogy szeretnèm, ha nem “védekeznénk” tovább, mert igazából mindenünk meg van, szeretjük egymást meg lehet ki tudja meddig össze se jön.. ő pedig azt mondta ő is gondolt már erre szóval legyen.. össze is jött elsőre..
2022. aug. 28. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
Már az elején beszéltünk róla, hosszútávon kinek mik a tervei, illetve az első szex alkalmával megbeszéltük, kinek mi a véleménye a nem tervezett terhességről. Szerencsénk volt, mindkét esetben egyezett a véleményünk, nem kellett egyeztetni.
2022. aug. 28. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 anonim válasza:
Az kimaradt, hogy ahogy megbeszéltük többet értelemszerűen nem is védekeztünk. Szóval az ötlettől a megvalósulásig pár óra telt el 😃
2022. aug. 28. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
4/10 anonim válasza:
Még a megismerkedésünk előtt. (Neten ismerkedtünk meg)
Közöltem vele, hogy nem akarok gyereket, ha ő akar, akkor felesleges találkozni. Mondta, hogy ő sem akar. Találkozás, összejöttünk, boldog házasság. :)
2022. aug. 28. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
5/10 anonim válasza:
2.5 évig szedtem fogamzásgátlót, de nagyon beteg voltam tőle. Úgyhogy abbahagytam. Utána óvszerrel védekeztünk sokáig. Majd egyszer csak mondta a párom,hogy szerinte abbahagyhatnánk ezt az egész védekezés dolgot. :)
Akkor megbeszéltük a dolgokat,és elkezdtünk próbálkozni. Sajnos engem tönkrevert a gyógyszer (Lindynette30), kellett várni a lányunkra,de 1.5 év után sikerült.
Ennyi a történet.
2022. aug. 28. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
6/10 anonim válasza:
Már a kezdetekkor megbeszéltük, hogy mindkettőnk szeretne gyereket, de akkor még nyilván nem álltunk rá a dologra. Azonban én fontosnak tartom, hogy ebben, ha komolyabbra fordulna egy kapcsolat, egyezzen a felek véleménye és senki se legyen ámítva.
Szóval, ezt letudtuk az elején.
Aztán néha beszélgettünk a gyerekről, mi lesz akkor ha lesz babánk stb. Amikor már menyasszony voltam, és 3 éve ismertük egymást, akkor egy ilyen beszélgetés alkalmával felvetettem, hogy mi lenne ha elhagynám a fogamzásgátlót. Nem volt ellenére. 2. tabi mentes hónapban megfogant a picink és a júliusi esküvőnkön már 8 hetes voltam. :)
2022. aug. 29. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
Az elején tisztáztuk, hogy mindketten szeretnénk majd egyszer. Aztán mindkettőnkben megérett a vágy, egyre többször beszéltünk róla, hogy majd milyen jó lesz, ha... Aztán megbeszéltük, hogy az esküvő után ráállunk és így is lett.
2022. aug. 29. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 anonim válasza:
3 éve “össze költöztünk” de munkahely miatt az ő szüleinél laktunk.
Vettünk autót majd, eldöntöttük 2 éve mikor összeházasodtunk, hogy mostmár veszünk házat.
Aztán sikerült a házvásárlás is, de fel kell újítani, amivel lassan végzünk és megbeszéltük hogy amikor költözünk akkor legyen úton a baba. Hát így is lett, 7 hónap próbálkozás után jött össze de mondhatni pont jókor, igaz a felújítás még tart, de mire megérkezik a csöppség addigra mindenképp kész leszünk! Tehát nekünk ez a téma nem volt nagy durranás, mondtam hogy szeretnék babát és ha ő is akkor kezdjünk el próbálkozni és mivel egy hullámhosszon voltunk így nem volt gond belőle.
2022. aug. 29. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
9/10 anonim válasza:
Kicsit több mint 1 éve vagyunk 1 pár és majdnem ennyi ideje együtt is élünk. Mi már többször beszéltünk a gyerek témáról pedig még nem aktuális egyelőre. De szerintem párként ebben a korban (én 26N ő 34F) ezekről nem árt már ilyenkor beszélni. Nagy eséllyel legalább 1-et szeretnénk majd. Várhatóan pár év múlva. Jelenleg albérletben lakunk és én épp egyik munkahelyről a másikra váltok. Szóval a körülmények annyira még nem adottak.
2022. aug. 30. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
10/10 anonim válasza:
Mi 20 évesen jöttünk össze a férjemmel,az elején nyilván még nem beszélgettünk komolyan a témáról.Aztán ahogy telt az idő,természetesen szóba került.Mi sokáig bizonytalankodtunk,hogy legyen-ne legyen gyerekünk,a férjem kicsit jobban akarta akkoriban.Aztán nálam 29 évesen jött a kattanás,hogy most már minden a helyén van (stabil munkahely,saját ház,minden egyéb célunkat is meg tudtuk valósítani,amire vágytunk és pici gyerekkel nehezen kivitelezhető),meg szerintem ekkorra értem meg rá.Az első hónapban meg is fogant a kisfiunk,most 3 évre rá várjuk a kislányunkat.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!