Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Lehet reális esély rá, hogy...

Lehet reális esély rá, hogy teherbe estem? (Részletek lent.)

Figyelt kérdés

Január 30-án voltam együtt a barátommal. Menstruációm utoljára december 31-én jött meg, viszont tudni kell, hogy szabályos ciklusom sosem volt (nőgyógyásznál jártam, de nem vette túl komolyan a problémát, le akarta tudni fogamzásgátló felírásával, de azt ellenjavallott lenne szednem egyéb okokból). Az eddigi "rekordom" két menzesz között eltelt időt illetően 48 nap volt, leszámítva azt az időszakot még évekkel ezelőtt, amikor kvázi éheztettem magam (akkor teljesen leállt a menstruációm 3 hónapra).

Lényeg a lényeg, nem védekeztünk, azaz felállt neki, és én beleültem percek erejéig, de mikor leszálltam róla, még nem volt orgazmus közelében; végül máshogy fejeztük be. Mielőtt kielégített volna kézzel, kezet mostunk mindketten (szappannal), tehát gyakorlatilag lehetetlen, hogy onnan került volna belém sperma.

Produkáltam az elmúlt hetekben olyan tüneteket, mint depresszív hangulati fázis és néhány általam korábban kedvelt étel/ital elutasítása, bár nem mellékes, hogy egyrészt mostanában sok stressz ért az egyetem miatt, másrészt eleve bipoláris zavarral vagyok diagnosztizálva, tehát önmagában nem biztos, hogy ez akkora szó lenne nálam.

Most, február 16-án csináltam egy terhességi tesztet, ami negatív lett, de azóta sem érzem, hogy készülőben lenne menstruációm, és ez aggaszt. Jövőhéten csinálom a következőt, ha addig sem jön semmi, de kíváncsi vagyok, hogy ki szerint mire kellene számítanom. Tudom, hogy nem egyszerű a szituáció.



2022. febr. 19. 05:34
1 2 3 4
 21/39 A kérdező kommentje:

"Szerinted itt lényeges hogy orgazmusból származó spermatol lehetsz terhes vagy az ujján lévotol?"

Úristen.

Az ujján lévő sperma is orgazmusból származó sperma. Nem orgazmusból származó sperma alatt azt a spermát lehet érteni, amit az előváladék tartalmaz potenciálisan.

És én vagyok a butácska, nyilván.

2022. febr. 19. 16:03
 22/39 A kérdező kommentje:
Nem tudtam, hogy a szüzesség megakadályoz egyes gyk-s kategóriák nézegetésében. Mesélj még.
2022. febr. 19. 16:08
 23/39 anonim ***** válasza:
31%

"Pl. elmehetnétek kocogni most, hogy kezd felmelegedni az idő. Meglepően sokat tud javítani az idegállapoton."

Lehet inkább neked kéne, te írod magadról, hogy bipoláris vagy...

2022. febr. 19. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 A kérdező kommentje:

#27

Igen, ezért tudok tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogy mi segíthet. Tudom, hogy nekem mi vált be eddig.

Nehogy azt hidd, hogy csak azért, mert te nem fordultál orvoshoz vele, nem lehet a szorongásod nagyobb mértékű a kelleténél. Vagy ha nem neked, akkor akárki másnak, aki azért jár ide, hogy akinek lehet, beugasson.

2022. febr. 19. 16:27
 25/39 A kérdező kommentje:
Oké.
2022. febr. 19. 17:33
 26/39 exronin ***** válasza:
46%

És január 30. óta nem ültél bele és nem küldted el kezet mosni?

Szerintem, ha elég okos vagy ahhoz, hogy leoltodasd a válaszolókat, ahhoz is elég okos leszel, hogy eltipegj szépen a patikába terhességi tesztért...

Miből gondolod, hogy erről az oldalról bárki is megmondja, hogy terhes vagy e?

(Ha egyáltalán nő vagy és nem egy pattanásos, szűz, faszcibálgató kamasz)

2022. febr. 20. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/39 anonim ***** válasza:
52%

Ne piszkáljátok már. Mindenkivel megesett élete során pár ilyen szituáció.

Nem hinném hogy pornóba illően éli mindenki a szexuális életét..


Ha nem vagy biztos a terhességet illetően,csinálj meg még 1 tesztet.De ennyi idő elteltével már ki kéne hogy mutassa.

Nem mellesleg ezzel a menstruációs zavarral kéne kezdeni valamit,mert így nem egészséges.

2022. febr. 20. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:
53%

Biztosan nem vagy terhes. De a rendszertelen ciklusodat ki kellene vizsgáltatnod, egy nőgyógyászati ellenőrzést, és utána egy endokrinológiai látogatást ajánlok vérvétellel (3 pontos inzulinrezisztencia vizsgálattal).

A 45+ napos menstruációs ciklus sok esetben pcos-ra és inzulinrezisztenciára utal.

Emiatt meg le leszek szavazva, de nézz utána a termékenység tudatnak. Reggeli ébredési hőmérsékletek, nyákvizsgálat, méhszáj vizsgálat. Ha vezeted pár cikluson át a napi adatokat, kirajzolódik, és kiderül, hogy van - e peteérésed, és soha többé nem vár a mensi váratlanul. 😊 (És ha szépen látszanak ezek a dolgok, akkor használhatjátok védekezésre is, és soha többé nem kell azon aggódni, hogy terhes leszel.)

2022. febr. 20. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 A kérdező kommentje:

"Mindenkivel megesett élete során pár ilyen szituáció."

Ezt én is eléggé valószínűnek tartom egyébként, már csak azokból az emberekből kiindulva, akikkel eddig volt szerencsém beszélgetni szexről, személyes nemi életről. De ezen az oldalon valahogy mindig akad egy-két ember, aki k**va okosnak érzi magát (már elnézést), és ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy úgy tegyen, mintha ő mindig mindent tökéletesen csinált volna ebben az életben, vagy legalábbis soha nem lett volna nem zökkenőmentes szexben része. Nem szeretnék tovább vitatkozni az ilyenekkel.

Ez a "biztos nem is vagy nő igazából" is klasszikus gyk-s vagdalkozás, és az benne a legkényelmesebb, hogy bármilyen kérdés alá be lehet dobni mindenféle magyarázat nélkül, mert hát miért ne. Jelezném ismét, hogy már eltipegtem terhességi tesztért, sőt kettőért is, a másodikat 19-én csináltam estefelé, és az is negatív lett.

Azzal egyetértek, hogy ki kellene vizsgáltatnom magam, csak több magánrendelési vizsgálatra egyszerűen nincs pénzem (mivel még nem dolgozom, csak a rohamosan fogyó, korábban felhalmozódott ösztöndíjamból takarékoskodom). A TB alapon működő eü-nek szeretnék most adni még egy esélyt, hátha más orvos másképpen áll hozzám, de ha nem, akkor nagyon sokat kell majd lamentálnom a következő lépésen. Ezért is voltam eddig ilyen "hanyag" ebben a tekintetben. De nyilván nem halogathatom örökké.

2022. febr. 21. 06:52
 30/39 anonim ***** válasza:
13%

"Mindenkivel megesett élete során pár ilyen szituáció."


Hát nem tudom. Soha nem éreztem úgy, de akkor biztos valami különleges csodabogár vagyok, mert velem nem esett meg. És mindig meglep, hogy mennyien nem képesek tudatosan, védekezve nemi életet élni.

2022. febr. 21. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!