Ennyi idő után csak szimulálna a testem vagy lehet rá esély?
Holnap lesz két hete hogy a párommal együtt voltunk. Nem védekeztünk, egy ideje amúgy is megszakítással, de most még az sem volt.
Nem tervezünk még babát, nincs kimondva hogy babát szeretne ő is, én is. Viszont miután együtt voltunk, rá 3-4 napra borzasztóan fájt a bal petefészkem, tegnap pedig már középtájt is picit az alhas tájékán, mint amikor szorulása van az embernek vagy nem is tudom, szurkált, nyilalt de mégsem olyan. Lehet csak peteérés volt az a pár nap miután együtt voltunk, vagy pre-menstruációs fájdalom. Alapból sokat járok wc-re, de most az utóbbi hétben még inkább, melleim nem fájnak, nem érzékenyek, viszont a cigi füst az borzasztóan irritál, soha nem irritált korábban. Sűrűn voltam felpuffadva az elmúlt 1 hétben viszont, sokat fájt a fejem, szédelegtem csöppet. Nem csináltam még terhességi tesztet,mert 20.-án kellene megjönnie, azt még úgy voltam vele megvárom hogy megjön-e vagy sem. Lehetséges csak szimulál a szervezetem? Nem biztos hogy ilyen korán még ilyen tünetek előfordulhatnának.
Most úgy érzem magam mint egy tapasztalatlan valaki ahogy ezeket leírtam.
Mindketten 26 évesek vagyunk, 8 éve vagyunk együtt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ez semmi egyenlőre...
Hideg meleg frontok vannak, ma is kettős fronthatás.
Páromnak is előbb jött meg, mint szokott, ráadásul barnafolyással...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy hét múlva már vehetsz tesztet, aztán kiderül.
Előző voltam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha nincs kimondva, hogy gyereket szeretnétek, miért nem védekeztek? Laza 20 év elköteleződést érdemes megdumálni, úgy ahogy pl. hitelt se vettek fel csak úgy random.
Ebből amúgy senki meg nem jósolja mi bajod van, nekem pl. minden peteeresnel szurkál a petefészkem. Tesztelj, ha nem jön meg, és beszéljetek!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A terhesség első tünete az hogy nem jön meg. Minden amit előtte tapasztalsz PMS, vagy bármi más miatt van. 10-e után, ha nem jön meg tesztelj.
Off: Azért ezt nem ártana átbeszélnetek, mert nagyon fogsz sírni, ha egyedül hagy terhesen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát az én tapasztalatommal nem biztos, hogy messzire jutsz, de azért leírom.
Én 40 vagyok a csajom 23, és már három éve élünk együtt, neki policisztája van vagy mi, sosem védekeztünk, szinte mindíg pontosan jön meg neki, kivéve ilyen fronthatáskor, meg ha sokáig nem cisnáljuk és nem veszem ki, hanem telibe, akkor késik neki egy hetet, de aztán megjön.
Kb: ennyi.
A bírálóknak:
Miért nem védekezünk?
Én megengedhetem magamnak hogy gyerekem szülessen, megvan hozzá minden, a párom utálja a gumit fogamzásgátlót meg nem szedhet az orvos szerint, a kúpot próbáltuk, de undorítóan zsíros meg büdös plusz állítólag nem 100% ban véd.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ne haragudj, de nekem ez elképzelhetetlen. Van gyerek a családotokban, látjátok közelről, kendőzetlenül, hogy mivel jár?
Az ide ordít, hogy te szeretnél, de nem árt, ha a párod is nagyon! szeretne, mert az első időszak nem lesz rózsás.
Annál ide több kell, hogy "vegulis jöhet, elfér".
Félelmek, elképzelések, erősségek, gyengeségek legyenek kimondva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!