Szabad "rábeszélni" további gyermekvállalásra a férjet? Mit tennétek a helyemben?

Elő. 2 felnőtt ember vagytok, érzelmi kötődéssel. Nehogy már ne tudjatok erről beszélni.

Ismerek is ilyen párt, a férj ott is 2-ben gondolkodott, 3 van.

Rábeszélni gyerekvállalásra senkit sem szabadna, se nőt se férfit. Nyilván ok van arra, hogy nem akart többet, lehet anyagi lehet hogy annyira nem rajong a csecsmős-kisgyerekes időszakért. És igen lehet később megbánná, és talán a kapcsolat is meginogna.

Egy kapcsolatban nem csak én vagyok, henem ott van a másik fél is, nemcsak az én igényeimet kell számításba venni. Nem szabadna a másik félre olyat ráerőltetni amit nem akar. Ez nagyon önző hozzáállás a részedről.

Miért nem vele beszélsz erről?! De komolyan

Ha meg sem kérdezed őt, akkor tőlünk mit vársz?

Elmondod neki, hogy te ezt érzed, így gondolod, neki mi a véleménye róla.

Azt vagy aztmondja köszöni szèpen, neki nem kell több gyerek, vagy elfogadod, vagy elválnak utjaitok és szülsz másnak, vagy együtt maradtok és evekig hibáztathatod magad, hogy de, te szerettél volna..

Vagy azt mondja belefér, vágjatok bele.

Több opció nagyon nincs. Nem egy atomfizika ez a kérdés.

De amig nem vele beszélsz, kár is ezen agyalni.

Én nem tudtam lemondani a 3.gyerekről évekig elnyomtam mert nem voltak meg a körülmények sem, ami megváltozott. Addigra már a korom miatt nem is akartam felhozni 37 múltam, de ekkor az 5 évvel idősebb ismi közölte terhes.

Újra előjött, de már nem tudtam elnyomni, sírás kerülgetett amikor a férjemre néztem, nyugtatót kellett szednem ha nem akartam egésu nap bőgni.

Na az a lényeg most itt van egy 3 éves csodánk, és a férjem imádja azt mondja jó, hogy megszületett.

Ismerek olyat, akinél a kapcsolat végét jelentette az "erőltetett" gyerek.

Meg olyat is, ahol nem.

Nálunk utóbbi. Hozzáteszem: mindig tudta, hogy kettőt szeretnék. Ő meg úgy volt vele, hogy elég lesz egy is. Ráadásul első gyerekünk nehéz eset, fejlesztésre szorul, sokat kínlódunk vele. Emiatt én is sokáig úgy éreztem, hogy nem kell több. Amikor már kezdett könnyebb lenni egy kicsit, akkor viszont előjöttek a régi érzések. Megbeszéltük. A félelmeinket is (mi lesz, ha a kicsi is beteg lesz). Továbbra se akart, de rábólintott. Imádja a kicsit, "nem bánta meg", de időnként hallgatom tőle, hogy"eggyel könnyebb lenne". Tény. Én is így érzek. De az az igazság, hogy nem a kicsi miatt nehéz.

Én előhoztam. Egy ideig határozott nem volt a véleménye, úgy voltam vele, hogy ok, még kicsi az első, mi is 30 alattiak vagyunk, ráérünk, lehet később is. Aztán mikor olyan 2,5 éves volt a nagyobbik, mondta, hogy most már talán el tudja képzelni. Erre persze rárepültem :D beszéltünk róla, pár hónap múlva elkezdtünk próbálkozni, 3,5 év lett a korkülönbség. Nekünk nagyon jól sült el a dolog, az az igazi extracuki típus lett a második gyerek, apja imádja őt is, mondta többször, hogy annyira jó, hogy rávettem :)

De persze nincs garancia arra, hogy így alakul, ez csak egy történet a sok közül.