11 DPO időn túli pozitív. Vélemény? Tapasztalat?
Én teljes mértékben megértelek. 8.hónapja próbálkozunk a babával, eddig sikertelenül. Minden mensis hónap egy csalódás. Rettegek, hogy valami komoly baj lehet, ami miatt soha nem lehet gyermekünk. Ebben a ciklusban fogom elsőnek kipróbálni az ovulációs tesztet. Minden reményem abban van.
Nagyon szurkolok neked, hogy sikerüljön végre a baba 😊🤞
M/31
Mi négy évig próbálkoztunk a babával, utána sikerült.
Az első évben rengeteget teszteltem, és sajnos nekem is sok teszt lett időn túl pozitív.
Nézegettem mindenféle fènyeknèl, hogy ez vajon csík e vagy se.
Már azt is kitapasztaltam, hogy melyik fajta teszt hajlamos ilyen módon csíkosodni.
Gondolom ez azért van, mert ha az ember nem terhes, a HCG hormon minimális szinten akkor is jelen van, és ezek a nagyon érzékeny tesztek hosszabb idő elteltével reagálnak arra kevés mennyiség re is. Éppen emiatt írja rá a gyártó, hogy időn túl nem érvényes.
Amikor sikerült, akkor két nap késés után, már nem is első vizeletből egyforma erős lett a két csík, és azonnal előjött szinte.
Kedves Kérdező! Mindkét terhességemnél pont olyan pozitívat jelzett a teszt a leolvasási időn belül, mint amit képen mutattal. A száradás után viszont minden alkalommal egyértelmű pozitiv volt. Azt mondják, az már nem értékelhető eredmény, hat nem tudom.
Egy jótanács, ha elfogadod: inkább a mensi elmaradás után néhány nappal tesztelj, akkor már egyértelmű lesz az eredmény. Tudom mennyire idegtépő a várakozás, de még mindig jobb mint egy olyan negatív amit nem hiszel el mert biztos korai (ergo újra csinálod)
Felesleges pénzkidobás, felesleges idegeskedés. Valamint azért sem éri meg hamarabb tesztelni mert lehet kémiai terhesseged is, amit kimutat már egy teszt, aztán meg hatalmasat koppansz amikor megjön. Kívánom neked a legjobbakat, csak próbálj meg turelmesebb lenni!
Nagyon nagyon szurkolok kérdező 🥰
Megkönnyeztem amit írtál. Teljesen igazad van, én is így fogom felfogni és nem elkeseredni, mint eddigi 8 sikertelen hónapban.
Most tartok a ciklusom 8.napjánál. rendeltem clearblue digitális ovulációs tesztet és holnap kezdem el. Így a 8.próbálkozós hónapra adok esélyt az ovulációs tesztnek is.
Ti mióta próbalkoztok? Mikor van a nem várt napja? Akkor most vagy a 13. Dpon, ugye?
M/31
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!