Ha a menstruáció 5.napjának estéjén vettem be a fogamzásgátlót (Altforalle) akkor mennyi idő után véd?
Hétfői nap jött meg és én pèntek estefelé 7-8 között tudtam elkezdeni szedni a fogamzásgátlót.
A tájékoztatójában úgy van, hogy ha nem a menstruáció első napján veszed be, hanem 2.-5.napján akkor szükséges 7 napig kiegészítő védekezés.
Ezt be is tartottam és a barátommal csak kb. 13 napra rá voltunk együtt.
Mennyire megbízható ez a gyógyszer?
Ennyi nap után biztos védelmet nyújt?
Én nekem a doki azt mondta 3 hétig hasznaljak óvszert is mellé ( ha jól emlekszem)
Kb 5 éve szedem a 0,002mg-ot és semmilyen mellekhatasat nem tapasztaltam, nem híztam, nem lettem tőle depressziós, pattanásos stb
DE a “menstruációm” fájdalmas maradt (nagyon fájdalmas)
Nekem annó azt tanácsolták, hogy első hónapban inkább végig használjak kiegészítő védekezést, mert ha esetleg mellékhatásai lesznek (pl. pecsételés), akkor nem biztos, hogy számomra megfelelő a gyógyszer és megfelelően véd. (Hatékony volt, csak hormonzavart okozott. Ez évekkel később, babatervezéskor derült ki, és a meddőségi központig juttatott, de az már egy másik történet.)
Mivel ti már voltatok együtt, így majd kiderül, hogy mennyire hatásos. 😊 Valószínűleg nem lesz gond, csak arra figyelj, hogy ne felejtsd el sose bevenni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!