Menstruáció előtt pár nappal lehetséges lehet a baba?
Figyelt kérdés
A következő lenne a dilemmám. Párommal február hatodikán voltunk együtt védekezés nélkül. Sosem volt még ilyen először meg is beszéltük, hogy elmegyünk eseményutániért. Aztán másnap átgondoltuk, hogy én a ciklusomnak a végén voltam, csak pár nap volt vissza ahhoz, hogy megjöjjön és ebben az időszakban elvileg nincsen peteérés. Lényeg a lényeg, hogy úgy döntöttünk nem megyünk orvoshoz. Tudtuk, hogy minimális esély van a babára, de úgy gondoltuk ha ilyen körülmények között megfogant akkor ő igenis akar minket és állunk elébe.Utánaolvastam és mindenhol azt írták, hogy nagyjából semmi esély ilyenkor a terhességre és pár nap múlva meg is jött aztán már nem is volt téma a dolog. Viszont most nagyjából egy hete állandóan fáradt vagyok és elképesztően fájnak a melleim. A múlt hónapban rendesen menstruáltam. Lehetséges lenne, hogy az együttlét után 3-4 nappal rendesen megjött mégis teherbe estem? Értem én, hogy az a petesejt már akkor levált és a beágyazódás is két hetet vesz igénybe. De itt már egy hónap is eltelt, lehetséges lenne ez így? Teszt már mindenképpen mutatná gondolom2021. márc. 6. 15:46
1/3 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Tesztelj, mar mindenkeppen mutatna, igen.
2/3 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A teszt mindenképpen mutatná, ha terhes vagy.
3/3 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egy gyerekem fogant menstruáció előtt. Nagyon gyenge, rövid menstruációm volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!