40 napos késés után gyanakodnátok terhességre?
Január legelején voltam együtt utoljára a párommal, február elején szakítottunk. Védekeztünk (gumival, úgy tűnt baleset sem történt, illetve el sem ment bennem). Január közepén megjött, a szokásos módon folyt le minden, legalábbis most így emlékszem rá vissza. A mostani menzeszem viszont már 40. napja nem jön meg, egyedül egy kis mellfeszülést érzek napok óta. A ciklusom 34-35 napos átlagban, és 20 éves vagyok. Gyanakodnátok így terhességre? (Tisztában vagyok vele, hogy alapvetően ha megjött, kicsi az esély rá, illetve hogy a védekezés is csökkenti az esélyét, de ismerősi körben volt olyan illető, aki gumi szakadása után esemény utánival is anya lett, úgyhogy a gondolat motoszkál bennem.) Vagy inkább gondoljak okként a stresszre, esetleg a szakítás okozta érzelmi hullámvasútra?
Ha hétfőig nem jön meg egyébként, akkor fogok tesztet csinálni, illetve megyek dokihoz is, de eddig nem láttam okát farkast kiáltani, mert egyszer-kétszer előfordult már néha, hogy 39-40. napra jött meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!