Hogyan merjünk belevágni a "dologba"?

Nálam (ffi - úristen, idősödő.) úgy volt, hogy világ életemben utáltam a gyerekeket. Elképzelhetetlen volt 30 évesen az, hogy valaha is gyerekem legyen. (Ott ordítson nekem egy kölyök, aki még egy csomó pénzembe is kerül?!) Ráment egy több, mint tíz éves, nagyon komoly szerelem-alapú kapcsolatom a gyerek-témára. Aztán egyszercsak valami bekattant 32 évesen - gyereket akarok! Akkor jöttem össze az élettársammal. Úgy belejöttem, hogy három is van már, és elképzelhetetlen az életem úgy, hogy ne legyenek állandóan körülöttem. (Ez eléggé nyitottá tette a kapcsolatunkat, de igenis tény, hogy a gyerek összeköt embereket!) Most a gyerekeim tartanak életben, értük és miattuk csinálom a mókuskereket. Nem volt racionális alapja, se lakás, se komoly munka - ezek úgy az évekkel jöttek. Ma van egy 12 milliós lakásunk, (nem segítettek a szülők még biztatással sem) kocsi, komolyabb vezetői állás. Ezeket úgy hozta az élet valahogy magával az évek során. Nem félni kell - ha itt az idő, neki kell lódulni! És háromig ne állj meg. :)) Szaporodjon az a magyar!