Ha kedden volt az ovum és párommal csak szerdán este tudtunk együtt lenni, abból mennyi az esélye, hogy összejön a baba?





Elméletben 100%. persze ez attól függ, hogy egészségesek vagytok-e?
És szintén elméletben, a statisztika szerint, ilyenkor 68% a kisfiú, és 32% a kislány nemzés aránya.





Hol 100%? XD Ha az lenne, akkor mindenki akkor csinálná...
Teljesen egészséges pároknak a legtökéletesebben időzítve is csak 25% az esélyük a sikerre. De azért manapság, ritka, ha tényleg mindkét fél minden téren rendben van.
Lényeg a lényegben, hogy időben még pont belefértek, hogy legyen esély babára :)
Sok sikert!










"- Anya, én hogy születtem?
- Tudod Pistike, az úgy volt, hogy az ovum után csak másnap tudtunk együtt lenni apuval, pedig a statisztikák szerint akkor már 23,56%-kal kevesebb volt az esély arra, hogy megszüless. De szerencsénk volt, mert még így is 65,34% esély volt a megszületésedre, és ebbe sikerült beleesnünk. Amiatt kicsit aggódtunk, hogy csak 56,34 % volt az esély a fiú születésére, de próbáltuk növelni a valószínűséget az együttlét utáni gyartyaállással, mantrák ismételgetésével, valamint a férjem ismételgette félórán keresztül, hogy Ámen, Áldás, Hála. Ezzel 13,45%-kal nőttek az esélyeink. Így végül megszülettél Pistike!"










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!