Szerintetek terhes lehet?
Barátnőmmel lassan két hónapja feküdtünk le először. Azóta rendszeres éltünk nemi életet. A védekezés mindig óvszerrel történt, az esemény után mindig felfujtuk, tehát 100% hogy nem lyukadt ki.
Neki még a maximum késés 4 nap volt, most meg 9 napja késik, csináltunk hatodik napon egy érzékeny és egyébként a legdragabb tesztet, az negatív lett.
Szerintetek lehet terhes?
Nagyon izgulunk😣
Én azért megnézetném magam a helyében. Az ördög nem alszik, mindennek oka van. Persze az ő dolga, felelőssége.
Lehet összeszedett valamilyen gyulladást, ami sajna nem múlik majd el magától.
Ha a testiségre készen áll, akkor tudnia kell, hogy olyan dolgok is benne vannak a "csomagban", mint felkeresni a nőgyógyászt. Meg ugyebár azt alapból is látogatjuk.
Nem értem, hogy mi a baj az óvszeres védekezéssel. Sosem szakadt ki, mindig védekeztek, mi mást kellett volna még tenni? Már ez is haladás, hogy nem szórakoznak megszakítással vagy "kicsit betette" hülyeséggel.
Kérdező: nem tudom, hogy hány éves a barátnőd, de az igaz, hogy nem csak a terhesség miatt késhet. Időről időre teljesen normális, ha késik, sőt nagyon ritkán még ki is maradhat a menstruáció. 15 éve menstruálok, és még 27 évesen is volt, hogy késett egy hetet stressz vagy bármi miatt, sosem voltam terhes. Ha esetleg gyakrabban előfordul, érdemes lenne a barátnődnek elmennie orvoshoz. Plusz, ha nem szeretnétek gumival bajlódni, írasson foggátlót, és probléma megoldva.
kérdező, ha nem szakadt ki az óvszer akkor nagyon kevés az esély , hogy terhes legyen.
ha ez megnyugtat nálam volt egy teljes hónap kimaradt és szintén fájtak a melleim stb stb...előfordul.
akkor 31 voltam és életem első tesztjeit akkor csináltam , pedig biztos voltam benne, hogy nem szakadt ki az óvszer és hogy szinte hihetetlen lenne ha terhes lennék.
És nem is voltam az.
most már az idegeskedés miatt is késhet neki.
de rengeteg dologtól késhet.
szerintem ne aggódjatok.
Köszönöm a válaszokat!
Holnap veszünk tesztert és másnap (holnapután) reggel megnezzuk megint.
Koszinom a sok segítséget, és hogy korrekt volt mindenki!
Remélem holnapra már tesztert se kell venni de erre nem sok esély van sajnos...
Sajnos még nem volt lehetosegunk tesztelni
Azóta elmúltak a tünetek, meg egy kicsit érzékeny a mellé, de reggel nincsen rosszul, ugyanúgy van étvágya, nem undorodik a kavetol és ételektol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!