Eddig nem igazán féltem, de most ahogy közeledik a szülés így a 38. héten, már elkezdtem félni, főleg hogy mennyire fog fájni és hogyan fogom bírni azt a brutális fájdalmat. Ti hogy voltatok ezzel?

Egyszerűen arra gondoltam, hogy ezen rengetegen átesnek, sőt többedik gyereket is vállalnak. Nem vártam semmit, nem készültem rá. Fájt, de elviselhető volt. A vesegörcsöm rosszabb volt, de még a begyulladt fogam is.

Illetve anno az egyik edzőm mondta, hogy "ne küzdj a fájdalom ellen". Igaza volt, nem segít, ha rágörcsöl az ember az amúgy is elkerülhetetlenre.

Eddig kettőt szültem, hamarosan harmadszorra is fogok, de mind a kettő teljesen más volt. Az elsőnél a fájdalom bár egyre intenzívebb és rövidebb szünetek után jelentkezett, mégis fokozatosan erősödött és végig teljesen elviselhető volt, nem éreztem késztetést kiabálásra, de még nyögésekre sem. Maga a kitolás pedig szinte nem is fájt, inkább feszítő, de nem a táguláshoz hasonlíthatóan fájdalmas érzés volt.

A második gyermekem születésénél egészen más jellegűek voltak a fájások, hirtelen, erőszakosan jöttek és szinte odaszögeztek a szülőágyhoz, hiába terveztem előtte, hogy ilyen meg olyan pózban fogok vajúdni, szinte meg sem bírtam mozdulni. A kitolást viszont ugyanolyannak éltem meg, mint az elsőnél.

Az első szülésem után a gátseb viszont egy héten át alig elviselhetően fájt, amennyi fájdalomcsillapító meg volt engedve, annyit beszedtem, de még így is, nem tudtam ülni sem, fektemben fordulni sem szinte. A másodiknál is volt gátmetszés, sokkal kisebb vágás, ott már aznap felültem gond nélkül.

Egyébként én azt javaslom, gondold át, hogy a fájdalom azért fájdalom, hogy veszélyre figyelmeztessen, két kivétellel mindig valami bajt, rosszat, veszélyt jelez. Az egyik kivétel a menstruációs fájdalom, a másik a szülési fájdalom, amikor nem valami vezsélynek vagy bajnak a jele. Így nem is kell, hogy kiváltson félelmet, izomfeszültséget, készenléti állapotot. Ha ezt sikerül tudatosítani és sikerül valahogy "együtt dolgozni" a fájdalommal, nem pedig görcsösen elutasítani, akkor szerintem sokkal, de sokkal elviselhetőbb. Evolúciós szempontból nem sok értelme lenne másképp, hiszen, ha annyira borzalmas lenne, senki nem akarna ismételni, és hamar kihalna az emberiség.