Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Váltanátok ilyenkor kórházat,...

Váltanátok ilyenkor kórházat, és orvost is? Vagy már "bírjam ki"?

Figyelt kérdés

Sokáig gondolkoztam, hogy magánkórházban szüljek (Maternity), kicsit messzebb és teljesen új orvosnál, vagy itt helyben, és annál az orvosnál, akihez amúgy járok magánúton vizsgálatokra évente 1-2 alkalommal. Végül a második variációnál döntöttünk, mert mindenki mondta, hogy felesleges arra a pár napra kifizetni egy vagyont, messzebb is van. Viszont most beszélgettem egy barátnőmmel, és ő is annál az orvosnál szült, akinél én. Nem most, hanem 4 éve, de ez lényegtelen a kérdésem szempontjából.


Mondta, hogy végig hozzájárt a terhesség alatt, fizetett rendesen minden vizsgálatért, és kb félidőnél jelezte, hogy nagyon fél a szüléstől, jobban szeretné a programozott császármetszést. Először az orvos próbálta lebeszélni, és megegyeztek abban, hogy megvárják azt, hogy a vajúdás elkezdődjön, és majd ha a kórházban úgy érzi a barátnőm, hogy nem bírja, akkor megcsászározza. Ennek ellenére hagyta két napig szenvedni a kórházban, mondván, hogy "úgyis órák kérdése és meglesz a baba". Már az osztályvezető főorvos mondta, hogy császározzák meg, mert semmit nem haladt a szülés, de folyamatosan fájásai voltak. Mondta, hogy hiába akartak a férjével 3-4 gyereket, közel 5 év után is azt mondja, hogy soha többet nem akar szülni.


Én május végén fogok szülni, és már próbáltam beszélni az orvosommal, hogy császárt szeretnék, szereznék neki másik szakorvostól szakvéleményt is, ha ez kell hozzá. De mondta, hogy korai még erről beszélni, meg ráérünk vele. Félek, hogy még a szülés előtt 3-4 héttel is ez lesz, vagy engem is hagy szenvedni feleslegesen. Nyugodtabb lennék, ha már lenne egy biztos dátumunk, nem itt hárítgatna összevissza. Mert ha nem vállalja, én azt is elfogadom, csak akkor mondja meg...


Most még tudnék máshová menni, nem?


2019. febr. 21. 10:23
1 2 3 4
 21/36 anonim ***** válasza:
69%

Én se értem az ilyen nőket. Én azon imádkoztam hogy ne legyen császar. Természetes úton sikerült szülnöm szerencsére, 3 órát vajudtam összvissz, de teljesen túlélhető fájdalmak voltak, a kitolás meg kb mintha kakilnod kéne, szerinted ha annyira szörnyű lenne, ennyien vállalnának több gyereket? Életem legszebb élménye volt, alig várom hogy szüljek még. Lehet neked is meglesz hamar, tényleg nem bírnad ki a gyerekedért? ( hozzáteszem nekem amúgy nagyob kicsi a fájdalomküszöböm, de mégcsak nem is ordítottam... )

A gyerekednek is az a jó ha áthalad a szülőcsatornán. Szoptatni se akarsz?

Ja és nincs se aranyerem se semmi bajom abból, hogy természetesen szültem...

2019. febr. 21. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/36 anonim ***** válasza:
69%
Ezeknek sajnos fontosabb a saját fájdalmuk, meg hogy hogy fognak kinézni, mint a saját gyerekük
2019. febr. 21. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:
87%

Ha te mindenképp császármetszést akarsz akkor igen váltanod kell, de ezt nyilván tudod te magad is.

Érdekes a pontozás a kérdésnél, mert hiába válaszolnak javarészt császárral szült anyukák és mondják, ha nem muszáj ne tedd azért rommá vannak pontozva.


De ige, amúgy lehet oxigénhiányos a baba a császármetszésnél is.Ahogy minden egyes császár után nő a kockázata annak, hogy esetleg el kell távolítani a méhet,a mindennapi létet megkeserítő összenövések is minden egyes műtét után komolyabbak lehetnek(ami amúgy nyilván csak az anyának rossz ,szóval azzal meg nincs baj, mert te kérdező majd újra kés alá fekszel max vagy laparral rendbe tesznek.Az inkontinencia meg akár természetes akár császárral szül a nő kialakulhat az a terhességnek egy ,,hozománya" nem kifejezetten a szülésé.Nyilván császárnál nem szakad carrá az ember, helyette ha olyan alkat akkor belepusztul 2 hónapig abba, hogy az ágyról lemászni se bír anélkül, hogy ne fájna.Írom ha olyan alkat,mert én is láttam olyan császáros anyukát aki 5.nap már törökülésbe ült.Szóval lehetsz ilyen szerencsés is.

Egy valami biztos, ha császárt kérsz akkor szerintem altatásba kérd, mert nem olyan jó élmény ébren magatehetetlenül, szétfeszített lábakkal feküdni a műtőasztalon miközben szépen felnyitják a hasad..(mert nekem élveboncolásként megélt élmény maradt a császár, nem pedig ,,örömünnepként", nyilván én nem választottam, hanem orvosi oka volt, de több gyerek pld nálunk ezért nem lesz.Engem kicsinált.

2019. febr. 21. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim ***** válasza:
95%

Én sem vagyok egy ősanya típus. Amikor kellett, akkor tápszert adtam a babának, és amikor KELLETT, akkor császárom lett. De: addig szoptattam, amíg tudtam, és megpróbáltam természetes úton szülni, csak nem ment. Indokolatlanul egyiket sem tettem volna.

És szerintem is az a jó orvos, aki indokoltan végez el egy műtétet, nem pedig azért, mert magánbeteg, és megvette őt kilóra... Hazánkban az a hivatalos álláspont és orvosi protokoll, hogy császárt csak indokolt esetben lehet végezni, puszta kérésre nem. Lelkiismeretes orvos tartja is magát ehhez.

A magánklinikák pedig pont arra jók, hogy kényelmet és kívánságot elégítsenek ki megfelelő pénzösszegért; az az a hely, ahol bármit megvehetsz, mint a boltban.

Ilyen országban élünk, ilyen szabályokkal, és ezt tudomásul kell venni. Azt se felejtsük el azért, hogy az e téren 'fejlett'(-ebbnek titulált) országokban az egészségügyi szolgáltatásért biztosítási csomagok formájában fizetni kell! Egy császármetszésért pl. nagyobb díjcsomagra kell ott is váltani, ergo kifizettetik. Az alapellátást fizetőknél pedig nem fér bele, hogy 'csak úgy' megcsászároztassák magukat. Tehát ezek az országok ezért 'fejlettebbek' ebben, mert ott is a pénz beszél. Akkor választhatsz, ha kifizeted. Tulajdonképpen ez történik nálunk is, csak más formában. Nálunk nem biztosítási rendszer van, hanem állami és magánintézmény-rendszer.

Nem árt, ha tájékozottak vagyunk a világ ezen dolgaiban, és nem csak követelőzünk a semmire...

Állami intézményben akkor jár el helyesen az orvos, ha nem hagyja, hogy a szakmai alapelveket pénzzel kivásárolják tőle.

A fogadott orvos témaköre sem ezt szolgálja -bár az illegalitás határát súrolva-átlépve sajnos lehetőséget ad erre is-; hanem a folyamatos készenlétét, bármikori jelenlétét fizeted meg; azt, hogy csak Ő gondoz, nem pedig minden alkalommal egy vadidegennel futsz össze, aki semmit sem tud rólad.


Kérdező! Korábban is azt válaszoltam, hogy ha császárt szeretnél ( különösebb indok nélkül), akkor válts, és menj a magánkórházba. Nálunk az a kívánságok és kérések teljesítésének pénzzel megvásárhaltó színtere.

2019. febr. 21. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:
72%
Nézd, minden országban vannak törvények, itthon nem lehet legálisan császárt kérni, a maternity-ben gondolom lehet, menjél oda, de azért szerintem igen naiv hozzáállás itthon dumálni arról, hogy a "te tested, te döntésed", nem így működik. Ez most kb. olyan mintha kimennél füvezni egy budapesti utcára, mert amszterdamban azt is lehet, hát ja, csak itthon meg nem lehet. Ha császárt akarsz menj mondjuk németországba szülni, ott lehet kérni, vagy nyúlj a zsebedbe, a maternity meg hasonló helyeken simán megoldják a császárt, pénzért.
2019. febr. 21. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 A kérdező kommentje:
Itthon is simán kérhető a császár, nem értem, miért hőbörög pár ember itt. Nézzétek már meg, mekkora a császárosok aránya... Naiv elképzelés, hogy az összes műtét szükséges volt.
2019. febr. 21. 12:32
 27/36 anonim ***** válasza:
52%
A magánkórház sem életbiztosítás. Senkinek. Pár éve a környezetemben volt olyan, akinek a rokona magánkórházas császármetszést választotta, műtét közben meglett a baj és a gyerekkel nem értek oda időben a legközelebbi PIC-re. Ilyen is van. Te nem szeretnél feleslegesen szenvedni, valószínűleg a gyereked sem szeretne. Én paráznék tőle, hogy ott leszek órákra megbénítva, magatehetetlenül, és ha a gyerekemet el kell vinni, akkor nem tudok vele menni, ha meg már órák múlva odaszállíttattam magam, akkor néznek rám, mint a véres rongyra, mert a felesleges szenvedés elkerülése miatt, most a gyerekem szív. Mielőtt még megkapnám, hogy az a legkevesebb, hogy abban a helyzetben hogy néznek az emberre, frissen, szülés után tele hormonokkal, igenis számítani fog. Akárhogy szülsz, én jobban félnék a helyedben attól, hogy mi lesz a szülés után. A csecsemőgondozás nem a legpihentetőbb elfoglaltságok közé tartozik, szenvedni fogsz akkor is, annyira, hogy sírni is fogsz, még akkor is ha nem az a típus vagy. És nagyon sok felesleges kört is futni fogsz, mert tapasztalatlan vagy. Ennek elkerülését hogy tervezed? Tudod csak hogy ne szenvedj feleslegesen.
2019. febr. 21. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim ***** válasza:
70%

Nem tudom miért gondolod hogy a Maternitybe másképp mennek a dolgok mint más állami kórházban. Én ott szültem, tapasztalatból mondom, hogy minden orvos, csak úgy mint itt az anyatigrisek, a hüvelyi szülés hívei (mert hogy több előnye van, mint a császárnak), és nagyon kevesen dolgoznak ott úgy hogy császároznak egy olyan nőt akinél ez nem indokolt, konkrétan egyet se ismerek olyat, tudom, mert olyan szülésem volt, hogy a fele banda bejárkált hozzánk, asszem minden ott szültetö orvossal találkoztam


én 18 órát vajúdtam, plusz a kitolás, de már most alig várom hogy ismét szülhessek, megszenvedtem a magamét, de közel sem olyan vészes, mint amilyennek ezt beállítják.

Ha veszélyben van a baba, úgyis betolnak a műtőbe



Én pl hiába kértem az orvost hogy inkább császározzon, mert nehezen tágultam, nemet mondott, ott sem csinálják meg ám csak úgy mert anyuci fél a hüvelyi szüléstől. és nyilván mert jót akarnak az anyának.


De azt se felejtsd el, hogy császár közben nagyon sok esetben megvágják a babákat, ez előfordul, szóval közel sem veszélytelen az sem.


Jah, és köszönöm szépen, már másnap semmi bajom nem volt, se pisi se semmi más! Törökülésben hajtogattam kisfiam ruháit!


Jaj igen, és 48 órán át nem hagynak vajúdni senkit, ez protokollba van írva, valami időkorlát van, meddig hagyják aztán műtét. Szóval az első 24 óra valszeg nem vajúdás volt, vagy nem rendszeres.

2019. febr. 21. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 anonim ***** válasza:
43%

Menj magánkórházba és ne hagyd,hogy rád erőltessék azt ami ellen minden porcikád tiltakozik, ugyanúgy voltam mint te, mégis megpróbáltam a hüvelyi szülést, fájás gyenge is voltam (amiről úgy gondolom meg olvastam,hogy oka lehet a hüvelyi szüléstől való félelem), vajúdtam 24 órát ,kaptam mindenféle fájáserősítőt amitől olyan erős fájásaim voltak ,hogy szinte végighánytam az egészet, a végén kiderült ,hogy téraránytalanság miatt meg se tudtam volna szülni és vittek császározni.De előtte még az orvos meg a szülésznő könyökkel próbálta kipréselni belőlem a gyereket,miközben az orvos közbe mondogatta is,hogy kizárt szinte,hogy megtudjam szülni,de azért hátha. A kislányom is megszenvedte, magzati distress lépett fel nála, és hypotonia miatt azóta is dévényre járunk.Azt se vették észre,hogy a köldökzsinór a nyakán volt.(és fogadott orvos és szülésznő volt,nem kevés pénzbe került.)

Az a durva,hogy szeretnénk tesót és vele inkább megyek magánkórházba én is,mert ezek után is még tuti erőltetnék nálam a hüvelyi szülést...mert most a csapból is ez folyik,borzalmas anya vagy, ha nem próbálod meg a vbacot,nem baj ha szétnyílik a heged és esetleg ott maradsz,mert hát na kicsi rá az esély,a császár meg

szörnyű ördögtől való dolog,vicc komolyan...

ja és a szörnyű császárról annyit,hogy nagyon gyorsan felépültem belőle és meg se közelítette fájdalomba a vajúdásomat.

2019. febr. 21. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim ***** válasza:
93%
En se ertem a hoborgesedet kedves kerdezo. Ha eldontotted h CSASZART AKARSZ, mit vered itt magad, jo penzert a maganban barmit megcsinalnak amit akarsz... Ertelmetlen hulyesegek megint.
2019. febr. 21. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!