Ha kaparással fejezik be a szülést, mi van az aranyórával?
Olvastam, hogy előfordul (nem is olyan ritkán), hogy a méhlepényt nem sikerül teljesen megszülni, és műtéttel, kaparással kell kiszednie az orvosnak. Ezt altatásban végzik.
Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor hogyan alakul az anya-baba közötti érintkezés, első mellretétel, stb.?
Mennyi ideig altatnak? A műtét alatt kinél van a baba? Ha felébresztik anyukát, megkapja utána a babát? Mivel altatóanyag került az anya szervezetébe, mikor lehet először szoptatni?
Szívesen olvasnék erről, ha valakinek esetleg így fejeződött be a szülése.
Nekem ugyan császárom volt, de azt gondolom, hogy hasonló a két szituáció.
Nálunk az aranyórát Apuka kapta meg. Elkísérték a babával egy külön helyiségbe, ahol háborítatlanul lehettek együtt 1 órán át.
Közben engem összeraktak, felvittek az őrzőbe és kb. 1 óra múlva én is megkaphattam a babámat, és onnantól órákon át velem lehetett, de szoptatni még nem szoptathattam meg a kapott gyógyszerek miatt.
A kaparás egyébként egy 10 perces művelet, ami után egyből fel is ébresztenek, még a műtőben. Bár kicsit kótyagos leszel még kb. fél-1 órán át, de azért annyira nem, hogy ne tehessék melléd a babád.
Szoptatni gondolom a gyógyszerek miatt ilyenkor sem lehet még.
Most a másodiknál nem vált le a lepény, ezért toltak a mütőbe. Nekem epit akartak adni, de féltem, így inkább altattak, amugy is remegtem mint a kocsonya.
Az aranyóra sajnos nem volt meg, ezt az egyet bánom. Apjával meglett volna, de neki mennie kellett a nagyobbért az oviba, mert belázasodott.
Kb 2 orát voltam az őrzőbe, majd felkeltettek, pisiltem, és vittek a szobába. Mivel sok vért vesztettem, az első nap alig tudtam magamról. Csak annyira hoztam ki a picit, hogy kimenjek a páromhoz, meg a nagyfiamhoz a csomagomért, meg hogy lássák a babát, utána visszavittem, mert gyenge voltam ellátni. Csak másnap reggel tudtam erőre kapni, és gondozni a picit. Ez is egy eset a sok közül... Kicsit bánom azt az aranyora hiányt, de még így is sikerült mellre tennem, foglalkozni vele...
A nagynál kipréselték a lepényt, ott kapartak ki utána a szülőszobán, az sokkal borzasztóbb volt.
Köszi a válaszokat! :)
Ezek szerint eléggé különböző esetek, eljárások vannak, biztos megvan az oka, hogy valakit altatnak, valaki pedig érzéstelenítő nélkül sem érzi meg, hogy kaparják.
Remélem, nekem egyikre sem lesz végül szükség, de igyekszem mindenre felkészülni lelkileg, köszönöm hogy megosztottátok a tapasztalataitokat. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!