Szüléskor egy nő miért örülne, ha nem látja, a nagy pocakját ruhán keresztül?

Szerintem ez butaság.

Tíz nyomorúságos órát vajúdtam a császár előtt, de ilyesmi meg se fordult a fejemben. Imádtam a terhes hasam mindvégig, amíg terhes voltam. Inkább utána hiányzott. De sose lett volna útban, hisz a kisbabát jelentette.

Szerintem egy nőnek van annyi lélekjelenléte még akkor is,hogy nem csak magára gondol, meg a szenvedésére

Á, hogy így érted?

Nem a látványa zavart, hanem a "terhe" a végére. Igen, vártam már, hogy végre a kezemben tarthassam, ne belül cipeljem.

Nem szerettem terhesnek lenni, mert nagyon nehéz terhességem volt.

Nem a látvány a probléma... Utolsó hetekben már se feküdni, se aludni nem tudtam, hol a hátam, hol a derekam fájt, ha megfordultam, zsibbadt az oldalam, ha ültem/álltam, leesett a vérnyomásom... (igaz, ez végigkísérte az egész terhességeim).

Utolsónál 40+2 bementünk sima ctg-re, doki megvizsgált, azt mondta, hogy szerinte már ne menjek haza, minimálisan kinyíltam, megindítaná... Hát nem utasítottam vissza az ajánlatot.