Miért kell bántani, amiért inkább a magánkórházat választottuk?
Rengeteg rémtörténetet hall az ember az egészségügyről, én pedig alapból félek is a kórházaktól. Eddig a legkomolyabb "beavatkozásom" a vérvétel volt. Az itteni kórházról körbekérdeztem és szinte mindenki azt mondta, hogyha van lehetőségem, menjek máshová...
Mondták, hogy a nővérek szörnyűek, úgy beszélnek az anyukákkal, mintha egy kutyához szólnának, bármilyen kérés van feléjük, azonnal vágják a pofákat és mennek a megjegyzések. Az egyik barátnőm megbeszélte az orvosával, hogy megpróbálkoznak a hüvelyi szüléssel, de ha a vajúdás alatt úgy érzi, hogy nem bírja, akkor császár. 2 óra után szólt, hogy nagyon fáj neki, inkább császározza meg. Mire az orvos (magán, hozzá járt végig) közölte, hogy nem, nem fáj az annyira, kibírja... 16 órát vajúdott még, mondta, hogy soha többet nem szül még egyszer.
Egy másik barátnőmet a szülés után kirakták az alapítványi szobából, hogy kell másnak. Ő mesélte azt is, hogy utána az egyik szobatársa még vajúdás alatt elesett a mosdóban, alig bírt felállni. Mondta, hogy nagyon fáj a csípője, dereke és hogy nézzék meg, mert elesett. Erre annyi volt a válasz, hogy "a szülés fájdalommal jár, szokja meg". Utána derült ki, hogy eltört a medencéjénél egy csontja...
Aztán megtudtam azt is, hogy látogatót nem fogadhatok, egyetlen alapítványi, "VIP" szoba van, de azt nem lehet előre lefoglalni (és mint hallottam, ha 'fontosabb' anyuka érkezik, akkor is kiraknak, ha éppen ott vagyok). Szóval valószínűleg 6 ágyas szobába kerülnék... Én pedig sosem voltam az a típus, aki élvezi, ha mások horkolását hallgathatja, vagy random elkezdene barátkozni. Szerintem szülés után sem lesz ehhez kedvem.
Ráadásul a párom sem lehetne velünk, a gyereke első napjaiból teljesen kimaradna. Úgyhogy amellett döntöttünk, hogy állami helyett magánkórházban szülök, így normálisabbak lesznek a körülményeink, bent lehet a párom is, fogadhatok látogatókat.
Viszont amióta ezt tudja a párom családja, folyamatosan beszólogatnak. Leginkább a nővére, és az anyja.
Hogy ez nem wellnesshétvége, hogy ne lehessen kibírni, ők is szültek már pár gyereket és kijöttek a kórházból mind a ketten. Meg ha ennyire tele vagyunk pénzzel, akkor miért nem költözünk kertes házba (anyósom nagy szívfájdalma, hogy mi inkább a lakást preferáljuk a kertes ház helyett). Meg hogyha ennyire különlegesnek érzem magam, béreljük ki arra a pár napra az egész kórházat, nehogy bárki megzavarjon...
Úgy viselkednek, mintha minimum nekik kéne az egészet kifizetni. Pedig egy forintot nem kérünk tőlük soha, semmire.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1. Nem pofázni szoktam, hanem beszélni.
2. Rákérdeztek, hogy végül kinél szülök és mondtam, hogy inkább magánkórházban fogok, nem itt az államiban.
Ennyi történt, azóta kapom az ívet, hogy ez mennyire sznobság és felesleges.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én is magán úton kerestem dokit és kórházat, csak nekem még egy komoly fóbiám van rettegek az otvosoktól a fájdalomtól. Így csak császárral vállaltam babát. Nem bántam meg, nagyon kedvesek aranyosak voltak. Elnézőek voltak hogy minden vizsgálatkor sírtam vagy épp elájultam. Most 4 éves a fiam ha beteg csak magán úton visszük orvoshoz. Kezdetben megpróbálkoztunk a körzeti gyerekorvossal de nem egyeztünk. Ráadásul 1 hónaposan a gyerek kukiján akarta a bőrt felhúzni.. na ott mondtam hogy ebből elég keresünk mást.
Tisztaság, kedves orvosok ápolók voltak ott. Ráadásul modern volt a berendezés. Lehet nem wellnesezni megyek de nem egy putriban akartam megszülni az első babámat 6-8 nő között.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia!
Szerintem se foglalkozz velük, ha így döntöttetek így döntöttetek. Szerintem ezt kultúráltan el is lehet Nekik mondani, hogy már nem fog változni a véleményetek és nem szeretnétek erről többet beszélni. Amúgy amiket leírtál azért szélsőséges példák, nem ezek a mindennaposak. Én örültem, hogy még a folyósóra sem jöhetett be senki, nem vágytam senkire. Nyilván ha a Férjem bejöhetett volna akkor annak örülök, de ezt nagyon jó ötletnek tartom, hogy nem jönnek-mennek az emberek az újszülött osztályon. A másik az, hogy azért olyan se nagyon van, hogy azért, mert valakinek nagyon fáj a szülés császározzák meg, akkor mindenki császárral szülne. Én fenntartom azt a véleményemet, hogyha Ti ezt akarjátok ne érdekeljen senkinek a véleménye!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha nektek belefér a keretbe, és úgy érzitek, hogy erre szükség van, akkor semmi gond ezzel. Felnőtt emberek vagytok, tudnotok kell kezelni mások negatív véleményét is, tudni kell leszerelni a károgókat.
Amiket írtál, azok mondjuk nálam nem biztos, hogy indokolnák, hogy magánba menjek, az pl. külön vicc, hogy valaki két óra vajúdás után már császárért nyávog, merthogy az fááááj :D Mondjuk az orvosa is jó hülye volt, hogy azzal hitegette, hogy csak úgy kikapja belőle a gyereket, ha nem bírja :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!