Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Van így esély a természetes...

Van így esély a természetes szülésre?

Figyelt kérdés

Az első babámat időre szültem, 3350 grammal és a feje kerülete 34 cm volt. Én 152 cm vagyok, hüvelyi úton szültem (bár természetesnek nem mondanám, mivel sok volt benne a beavatkozás, de ez most lényegtelen).

Most a másodikkal vagyok terhes, 37+0 héten volt Uh, és 34 cm a feje (BPD) és 3360 g a becsült súly, tehát akkora, mint az első 40 hetesen.

A súly nem zavar, hiszen csak becsült, lehet ennél sokkal kisebb is, meg ezen maximum annyi múlik, hogy mekkora lesz a gátmetszés. De amiatt aggódom, hogy már most ilyen nagy a feje. Kérdeztem természetesen az orvost, hogy ki fog-e férni a medencémen, tképp. annyit mondott, hogy majd kiderül, ha eltűnt a méhszáj. (Mert ugye feltételezem, hogy mivel én kis méretű vagyok, a medencém is arányosan kisebb.)

Volt valaki így? Ilyenkor beindul hamarabb a szülés magától, még mielőtt túl nagy lenne? Sokat nő 3 hét alatt a feje kerülete? Ha mégis császár lesz, akkor végig kell vajúdnom, és az utolsó pillanatban derül ki, hogy császár lesz? (Ezt abból gondolom, hogy a méhszáj eltűnése után derül ki az orvos szerint.) Nagyvonalakban hogy történik a császár? (Tudom, mindenhol máshogy, ezért kérdezem csak nagyvonalakban.)

A méhszájam még zárt, kevesebbet keményedik a méhem, mint ilyen idős terhesen az elsővel, nincs hasmenésem, nem változott a hangulatom, tehát nem érzem úgy magam, mint aki mindjárt szülne.


2017. aug. 25. 17:53
 1/10 anonim ***** válasza:

Ha beilleszkedik a medencedbe akkor ki fog ferni

Az elso baba helyet csinalt nyugi

Elony ha termeszetesen vajudsz es vertikalisan szulsz.

2017. aug. 25. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Hát, nem tudom, hogy itt mennyire lehet természetesen vajúdni... Ahol az első babát szültem, ott végig feküdni kellett a CTG miatt és kitolni is csak háton fekve lehetett. Pedig volt labda, kád, szülőszék amúgy, de csak azért, hogy szülésfelkészítőn tudják mutogatni.

Itt nem tudom mi a a helyzet, mert a szülésfelkészítőről lemaradtam, mert dolgoztam, a következő meg akkor lesz, mire megszülök. Remélem legalább sétálni lehet. A védőnőtől tudok annyit, hogy félig ülő helyzetben lehet kitolni, de máshogy nem.

2017. aug. 25. 18:16
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Mondtad, hogy Te nem fekve akarsz vajúdni? Mert ha nem, akkor Ők azt nem tudhatják! Egyébként ha elsővel volt gátmetszés, nem biztos, hogy a másodiknál is kell, elsővel nekem is volt, 3250 g volt, 34 fej. Második 3950 g, 35-ös fej és nem kellett gátmetszés!
2017. aug. 25. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

En kadban vajudtam es szuloszeken gatmetszes nelkul egy 4300g babat szultem

Egyetlen egy oltesem volt

2017. aug. 25. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Persze, hogy mondtam, még fel is ültem, de elmozdult a CTG tappancs és lecseszett a szülésznő, hogy mit mozgok.

Utolsó, mekkora volt a babád feje? Engem ez aggaszt igazán, nem a súlya és a gátmetszés.

2017. aug. 25. 21:15
 6/10 anonim ***** válasza:

Leírom nekem hogy volt:

1.baba Eltűnt méhszáj,pózok váltogatása (állva,ülve,fekve,oldalt stb) Közben oxis infúzió.Ez ment 4 órán keresztül majd kimondták:Császár,nem fér ki!Katéter,borotválás.Áttoltak a műtőbe,segítséggel átmásztam a műtőasztalra (ekkor már nem volt szünet a fájások között).Gerincbe szuri,lefeküdtem,lekentek fertőtlenítővel és pár percen belül mutatták a babámat.4000g 54cm 36os fejkörfogat.

2.baba 24óra vajúdás után kb 20 perc kitolás.3600g 52cm 34es fejkörfogat.

3.baba 5óra vajúdás,kb 10perc kitolás.4000g 51cm 35ös fejkörfogat.


Szóval nyugi!Az első kitaposta az utat 😉 Szép szülést/születést nektek!

2017. aug. 26. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Szia! Én 161 cm vagyok és így zajlottak a szüléseim:

Az első 3070 g, 53 cm volt, 34-es fejkörfogattal. A kitolás 10 perc volt.

A második 3920 g, 59 cm, 36-os fejkörfogattal. Szintén 10 perces kitolás, de ő nem ileszkedett be a végéig, így egészen fentről kezdtük. (Sok volt a magzatvíz, e miatt lebegett a feje, és mikor elfolyt, akkor sem ment le vmiért. Kitolás közben a szülésznő mindig benyúlt, h irányítsa. Egyáltalán nem fájt, csak nagyon fura volt. Ezt csak azért írom, mert valószínű, hogy ha rendesen kezdjük a kitolást, beilleszkedett fejjel, gyorsabb lett volna.)

A harmadik baba 3300 g, 54 cm, 34-es fejkörfogatú volt. Kitolás kb. 2-3 perc, de ami biztos, h 1 tolófájás.

Szerintem ne aggodj mert egy részt, az hogy alacsony vagy, nem jelenti azt, h kisebb a medencéden a lyuk! Az esetelg lehet, hogy maga a csont kisebb, de a lyuk attól még simán lehet ugyanakkora. Van olyan, mikor egy magas nő nem tud megszülni egy átlagos (pl 34-35-ös fejű) babát téraránytalanság miatt. Szerintem a medencén lévő lyuk mérete nem függ sem a magasságtól, sem maga a csont nagyságától.

Másrészt a baba feje így, 3 hét alatt biztos nem nő már akkorát, véleményem szerint max. 36-os lesz és akkor is lehet, h sokat mondtam.

Ja, és harmadrészt azért azt az orvosnak látnia kell már az elején, ha nem férne ki... Úgy tudom, UH-on állapítják meg a téraránytalanságot, és nem csak a baba fejkörfogata alapján.

Régen sokkal alacsonyabb volt az átlag magasság, mégis megszülték a babáikat a nők. Szerintem, ha ez akadály lett volna, még sokkal többen haltak volna meg a szülésben. Ma - én úgy tudom, 38-as fejig engednek terészetesen szülni, ha valainek átlagos a medencélyén lévő lyuk mérete.

Semmi gond nem lesz, ettől simán menni fog hüvelyi úton! Könnyű szülést!


U.i.: És ne aggódj, mert az leblokkolhat, és az viszont már okozhat komplikációkat!

2017. szept. 1. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Sziasztok! Köszönöm a biztató szavakat! :) Így akkor nem aggódom annyira. Nyilván az sem katasztrófa, ha a vége mégis császár, a lényeg, hogy ne legyen baj. Gratulálok a babáitokhoz!
2017. szept. 3. 16:28
 9/10 A kérdező kommentje:

Sziasztok! 13-án szültem, kár volt félnem előre. :) Sikerült hüvelyi úton szülnöm. 36 cm volt a baba fejének a kerülete és 4000 gramm volt. Sőt: kérni nem is mertem, gondoltam esélytelen, de a szülésznő csinált gátvédelmet. Nem is repedtem, csak egy kis hámsérülés lett, amit nem is varrtak.

Köszi még egyszer a válaszokat.

2017. szept. 18. 10:50
 10/10 anonim ***** válasza:
Gratulálok!
2017. szept. 18. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!