Leírnátok az apás szüléses történeteteket? Jobb, hogy ő is bennt volt? Miben segített? Hogy reagált a pici kibújásakor?

Szia!

Én már négy napja túlhordtam a Bogyókánkat, amikor este, úgy fél tíz körül éreztem egy erős összehúzódást. Épp zuhanyozni készültem, így gondoltam, most meglátjuk, hogy megyünk-e szülni, vagy csak vaklárma. Zuhanyzás közben nem éreztem semmit, de amint elzártam a csapot jött egy újabb és öt percenként jött a többi is. Szóltam a férjemnek, hogy kellene mérni az időt és ekkor kiderült, hogy bizony jobb lesz sietni. A bőrönd már az autóban volt és csak fel kellett öltöznöm. Ami máskor megvan tíz perc alatt, az most volt vagy fél óra is, olyan gyorsan jöttek a fájások. Mire beértünk a kórházba, fél tizenkettő volt. Gyorsan túlestünk néhány vizsgálaton, és a kötelező protokollokon, addig a férjemnek kint kellett várakoznia. Nekem csak úgy repült bent, a szülőszobán az idő, bezzeg a párom alig várta, hogy bejöhessen. Végre bejöhetett Ő is. Vajúdtam, közben volt NST is, ültem labdán (borzasztó volt, de segített tágulni), de főként álltam és ringattam a csípőmet. A férjem nagyon segítőkész volt, sosem gondoltam volna, hogy lelki támaszon kívül mást is tud nyújtani nekem. Masszírozta a derekamat szinte végig, én közben szorgalmasan végeztem a légzésgyakorlatokat, és magamban arra gondoltam, hogy „gyere csak Bogyóka, már várunk”. Kb fél kettőkor volt egy burokrepesztés, onnantól eléggé felgyorsultak az események. Folyton jött belőlem vér, csordogált a magzatvíz is. Nekem ez nagyon rossz volt, kényelmetlenül éreztem magam tőle, erre a férjem, mintha kitalálta volna a gondolataimat, letörölgette a lábamról a csordogáló vért és magzatvizet, borogatta a nyakamat, a homlokomat. Egy tündér volt. Egyszer csak éreztem, hogy nyomnom kell. Felfektettek az ágyra, majd amikor jött a fájás, nyomnom kellett. Körülbelül fél óráig tartott, ez idő alatt a férjem a bal oldalamon állt és nyomás közben segített megemelkedni, előrehajolni. Aztán hajnali 3 óra 41 perckor megszületett a mi Emma Etelkánk, szemünk fénye. Mindketten nagyon meghatódtunk, de csak vigyorogtunk, mit a sült tök. Ezután az újdonsült Apa elment a picivel megörökíteni élete első perceit, a mosdatást, öltöztetést, első hajfésülést, pelenkázást, öltöztetést, mérést. Mindent felvett, hogy én is megnézhessem. Engem addig picit „összestoppoltak” volt egy pici gátmetszésem, úgy 1 cm. Utána még úgy másfél órát együtt lehettünk, próbáltunk szopizni és örültünk egymásnak.

Azóta is sülve-főve együtt vagyunk, már 11 hónapja :)

Első lányommal este 7-kor jött az első fájás, majd óránként. Éféltől 20 percenként-én akkor már nem aldutam, férjem igen, ha fájt szóltam, konstatálta hogy mennyi az idő és aludt tovább.. aztán reggel 3-tól beállt 7-8 percesekre, és 5-kor már nem hagyott békén, hogy menjünk. De én tudtam, hogy akkor még nem kell menni... de felhívtuk a szülészetet, hogy mit tegyünk, de ők is azt mondták, még nem kell menni... 10-re mentünk Nstre az már nem lett jó, ezért elküldtek egy órát sétálni majd megint NST. Addig apa kint várt és majdnem elaludt-pedig többet aludt éjjel, mint én:.) fél 2-kor felvettek, akkor hazament enni, mert mondták, hogy nem engedik még be. De fél 3-kor burkot repesztettek, hívtam, hogy jöjjön. Jött és megszenvedett a kórházi ruhával, mert bütyköt kötött a nadrág kötőjére:-) szülésnél mellettem volt, próbált segíteni, de én eléggé csak befele fordulva tudtam koncentrálni, ezért szegény mellőzve érezte magát. De mikor bújt ki a baba, meglste a hajas fejét, meg elvágta a köldökzsinórt , varrásnál fogta a kezem-ami nagyon jó volt, nagoyn féltem!!, majd behozta a picit, mikor felöltöztették. Na , azt az arcot lánti kell!! ahogy fogja a kislányát!! Annyira büszke volt!!

A másodikat is túlhordtam, mentünk reggel NSTre, ami még jó lett, utána vásárolni, mert másnap állásinterjúra ment és akkor jött rá, nincs nadrágja meg inge, meg cipője. Így plázáztunk egész délután. Már volt bajom, mikor hazaértünk, ő is elfárad,, leültünk tévézni és fél 6-kro jött egy fájás és már húzta is a nadrágját-mert a doki mondta, hogy annyira nyitva vagyok, hogy jön egy fájás vagy tüsszentek és kiesik a gyerek... 6- perc mulva még egy fájás, már húzta a pulcsiát, 6 perc mulva meg a cipőjét.... áthívtuk a mamát a nagylányhoz és mentünk. Felvettek, előkészítettek, addig nem engedték be, de mikor az infűziót kötötték már behívták, mellettem volt végig. Most igyekeztem tudatosabban odafigyelni, hogy őt is jobban bevonjam, de nehéz volt. Igyekeztem "beszélgetni" vele, ponkodtunk, viccelődtünk, bár én inkább csak mosolyogva bólogattam és a fájásokra koncentráltam. Mikor megszületett második lányunk, sok videót és képet csinált, nagyon büszkén, és most is ő hozta hozzám öltöztetés után, addig beszélgetett vele!!-fejlődés, az elsőt meg sem merte fongi:-))

Aztán szétfagyott, mert nagyon vékony volt a ruhája és alig várta, hogy levigyenek osztályra... amúgy meg hulla fáradt volt, korán keltünk, sokat mászkáltunk, a szülésről is éjfél kürül ért haza, és hajnalban kelt az állásinterjú miatt , utazott Bpre.

Élmény volt mindekettő, és ha nyerünk a lottón, lesz még!!

Mindjárt én is elsirom magam!

Én nem tudom eldönteni, hogy jöjjön vagy ne. Eleinte nagyon szerettem volna, sőt,mondtam neki, hogy ott kell hogy legyen és minden férfinak kötelezővé tenném. De most ahogy közeleg egyre bizonytalanabb vagyok, félek, hogy hogyan fog reagálni a látottakra.

33 hetes km és két gyerkőc anyukája

csodás volt, hogy bent volt!!! végig bátorított, bszélgettünk, amikor pedig már nehezen toleráltam a fájdalmakat a kezébe vette az irányítást és ott segített ahol csak tudott. én arra emlékszem, hogy hol a lábam, hol a kezem fogta, mondta, hogyan lélegezzek, hol masszírozott, amit a helyzet hozott. alternatív vajúdóban egy forró kád vízben ültem a kitolásig. amikor kibújt a baba ( kis nehézségek árán, mert előre nem lehetett tudni, hogy nagyon rövig a köldökzsinór, épp hogy kiért vele a baba)., elvágta a köldökzsinórt és segített törölgetni, és megengedték neki, hogy ő rakja rám úgy ahogy van... hát leírhatatlan érzés volt és mindketten sírtunk a gyönyörűségtől!!!!

csak ölelt és puszilt és szorított...... a fényképezés meg a szülésznőre maradt ( jó ismerős az orvos és a szülésznő is, így tényleg jó hangulatú, baráti szülésem volt, sok poénkodással) :-)

ráadásul egyedül szültem aznap este a kórházban, így csak mi négyen voltunk ott. :-) nem zavart senki.

amúgy csak egyszerűen szóltam, hogy megyünk szülni.

és már repült is! 40. hétre szültem, de mi már akkor 2 hete csakszülni mentünk volna, úgy vártuk, több szülésindító praktikát is próbáltunk bevetni.... persze nmem sok sikerrel. a gyerek akkor jön, amikor Ő akar.