Van itt olyan Anyuka, aki egyedül vállalt babát? Elmesélnétek a történeteteket? Hogyan birkóztok meg a mindennapokkal?

Én 5 hetes terhes voltam, amikor a párom meghalt autóbalesetben. Aznap történt, amikor elmentünk nőgyógyászhoz, és bebizonyosodott, hogy babát várok. Eszembe se jutott elvetetni a babát, hiszen akartunk gyereket, és nagyon örültünk a terhességnek.

Így végig egyedül voltam a terhesség alatt. Nagyon rossz volt látni a kórházban, hogy minden anyukához jönnek a boldog apukák. A párom anyukája volt bent velem a szülésnél. A kislányomat az én nevemre anyakönyvezték, mert nem voltunk házasok, és apasági nyilatkozat sem volt.

Most 8 hónapos a kislányom, és még mindig egyedül nevelem. Segítségem nem nagyon van, apu már meghalt, anyu külföldön él, testvérem nincsen. A párom anyukája gyakran jön, de messze lakik, és nincs autója, de leginkább őrá számíthatok, ha valamit előre be szeretnék tervezni. Az első időkben a legnehezebb az volt, hogy mivel van egy öreg kutyám, napi 3x le kell vinni sétálni, és a nagy hidegben és szélben, esőben mindig menni kellett. Folyton náthás volt a babám, egyszerűen nem tudtam eléggé felöltöztetni.

Jelenleg anyagilag a legnehezebb. Már egyre többet kell költeni a babára, és a gyedem jóval kevesebb, mint a tgyás. Még mindig nincs meg az apasági, már voltunk dns vizsgálaton, remélhetőleg őszre meglesz, és akkor kapunk árvaellátást és özvegyi nyugdíjat, visszamenőleg is, és így sokkal könnyebb lesz.

A mindennapokban a monotonitás a legnehezebb. Szerencsére semmi olyan baj vagy probléma nem volt, amit ne tudtam volna megoldani. De már kezdek becsavarodni, hogy minden este egyedül vagyok, csak tévézek és internetezek, és soha nem beszélgetek senkivel. Hiányzik az emberek társasága, és az, hogy ne csak a babázásról beszélgessek, hanem más, mindennapos témákról is.

Neked mi a történeted?

Istenem, megríkatott az első történet! Erőt és kitartást neked!

Én azok közé tartozom, akiket mindneki elítélt. nem voltam egyedül, csak félig. Beleszerettem egy nős férfiba, pár hónap után gyógyszer mellett lettem terhes. Ő nagyon rül,t kérte, hogy tartsuk meg, és elválik, és egy család leszünk. Mondanom sem kell, hoyg ez nem történt, meg. Egyedül voltam terhesen, egyedül vajúdtam itthon, utána jött, hoyg elvigyen a kórházba, mikor kijöttünk, egyedül éjszakáztam a kisbabával, nagyon féltem, fogalmam sem volt, hogy hogyan fogom végigcsinálni. Ő járt a gyerekhez látogatni, támogatott anygailag, és néha visszajött éjszaka is, hogy ellenszolgáltatást kérjen...

Most lett belőle elegem a napokban, már másfél éves a gyermekem. Az a vicces, hogy azt hitte, hogy ez a helyzet nekem életem végéig megfelel majd, és itthon ülök majd rá várva...

Nekem az a szerencsém, hogy a szüleim közel laknak és támogatnak. Most lesza gyermekelhelyezési per, még nem beszltük meg a gyerektartást meg semmit. Nem lehet vele megbeszélni jelenleg mert megsértettem az önérzetét azzal, hogy kidobtam. Kicsit félek, hoyg mi lesz amíg vissza nem tudok menni dolgozni (most kezdtem gőzerővel helyet keresni a bölcsikben).

Megszoktam, hogy éjjel csak én kelek a gyerekhez, egyedül fürdetek, hogy este hallgatom a nyűgös ordítást, mert nincs aki foglalkozzon vele, amíg a vacsoráját készítem.

Ha tudtam volna, hogy ez lesz... de szerettem és elhittem neki, hogy elválik, de nem tette.