Császárosok! Leírnátok a történeteteket?

Szia! Relatív téraránytalanság, magas egyenes tartás. Hiába nyomtam nem haladt a dolog. A doki azt mondta a feje nem illeszkedett úgy be ahogy kellett volna. Amikor közölték hogy tolnak a műtőbe kicsit megijedtem. Mivel előtte epidurális érzéstelenítést kaptam, abból még adtak egy adagot ìgy a műtétből nem éreztem semmit. Az első felállás durva volt, meg az elsö pár nap, de nem volt vészes a felépülés. Komplikációim nem lettek, a második terhesség alatt sem fájt a heg. A szoptatás miatt aggódtam egy kicsit, de az is ment.

Összességében nincs negatív élményem a császárral kapcsolatban, nem okozott különösebb lelki problémát hogy az lett, nem lettem depressziós miatta, senki nem cseszegetett sem közeli, sem távoli ismerősi körben, hogy ó, hát akkor én nem is szültem.

Másodjára egyébként sikerült a hüvelyi szülés is.

2. gyerek

24 óra vajúdás

1 óra kitolás de a feje mindig elmozdult kimozdult a helyéről

műtét - megkönnyebbülés h végre kint van a gyerek

hamar felálltam és mozogtam

másnap már sokat sétáltam :)

2 nap bent és haza

gyorsan gyógyultam és nem viselt meg lelkileg

az már inkább h fiú lett az ígért lány helyett:D

bőgve selejteztem ki a nagylány csajos babacuccait

első gyerekkel 41+5 naposan indították a szülésem, de nem fért ki, nagy volt a feje, téraránytalanság miatt lett császár...a tejem jól belövellt, de a baba nem tudott szopizni, ezért mellgyulladást kaptam (a mellszívóért nálunk könyörögni kellett volna, laikus kezdőként meg ott bénáztam, senki sem segített), két hétig a kórházba voltunk, nagyon megviselt hogy az első két hetet nem a férjemmel töltöm, ráadásul majdnem elapadtam, az első két hónap a szaporításról szólt.

a második szülésemnél helyből kértem a császárt, és elhatároztam, hogy most minden jobb lesz.

jobb is lett, nem kellett vajjúdnom, ezért nem viselt úgy meg a műtét...a sebbel is jobban tudtam bánni, tudtam hogy mozogjak. harmadik nap már "szaladtam". A mellem megint bedurrant, és már kezdett hőemelkedésem lenni, de most már tudtam mit kezdjek, hogy fejni kell, akár kézzel is, meg is tettem bele a csapba, és nem is ment fel a lázam. 3. nap kirúgtak a kórházból hogy kell a hely, menjek haza ha már ott virgonckodok :) érdekes módon az újszülöttem (most 4 hetes) sokkal nyugodtabb baba mint a nővére. A nővére is angyal, mostanra két éves, de sokkal nehezebb volt az első pár hét, gondolom a tápszerezés miatt is, a vegyes táplálás miatt kólikás lett, míg viszsa nem álltunk a kizárólagos anyatejre, addig nagyon kis mufurc volt..nem tudom, hogy a húga esetleg azért ilyen nyugis e mert a szülés is nagyon nyugis volt, van e a kettőnek egymáshoz köze.

Programozott császár.

Pénteken negyed 4re kellett bemennünk, hívtam a dokit, hogy ott vagyok, szólt egy szülésznőnek, felvette az adatokat, bekísért a szülőszobába, rámtették a ctg-t, kaptam oxit infúzióba, közbe alá kellett írni egy csomó papírt, még kérdőívet is kitöltettek, még egyszer egy másik ívre kellett felvezetni az adatokat. Aztán előkészítettek (borotválás, katéter), közben csepegett az oxi, 5-7 perces fájásokat csinált, de alig éreztem, pedig a monitoron tisztán látszott. Negyed 6kor felvittek a műtőbe, beadták a gerincérzéstelenítőt, letakartak (2cm-re az államtól volt a ponyva, ez nem tetszett, kicsit klausztrofób vagyok), 17,30kor született meg a lányom, kb. 6kor toltak ki a műtőből. Mikor megszületett pillanatra megmutatták, kivitték rendbetenni, bepólyálták, visszahozták a fejemhez. Sajnos pánikromamom lett (fulladtam, szorított a mellkasom, hányingerem lett), így kértem, hogy vigyék ki, én pedig kaptam nyugtatót. Férjem a műtő előtti kis helységben - ahova születés után kivétték a babát - várt, be is látott a műtőbe, egyből ott volt a kicsivel, miután megszületett. Kb. 6kor toltak ki a műtőből az intenzívre, oda egyesével bejöttek a családtagjaim (mondjuk ezt annyira nem díjaztam...), felhozták a babát, segítettek mellretenni, egyből tudott is szopzni (mármint tudta hogy kell, de tejem még nem volt). Jöttek medikusok, vérnyomást mértek, meg már nem emlékszem miket, de csak oktatták őket, hozzám nem nyúltak. Éjszaka ott voltam, folyamatosan adagolták a méhösszehúzót és fájdalomcsillapítót, nem fájt semmi. Nagyon vacogtam, kértem plusz takarót, ez normális a műtét után. Rengeteg vizet ittam (ehhez vigyél szopókás üveget), szegény nővérke félóránként kb tölthette újra a 0,75ös üvegemet. Hajnalban lemosdattak alul az ágyban (el voltak függönyözve az ágyak, senki nem látott semmit). Reggel már nagyon mehetnékem volt, még vizit előtt kikönyörögtem, hogy mehessek mosakodni és a szobámba. Az első felkelés nehéz volt, de bőven túlélhető. Ülve a mosdó előtt lehetett mosakodni betéttel a lábam közt, meg fogatmosni. Jött a nővér, kivette a katétert, aztán beültettek kerekesszékbe és levittek a gyerekágyra. Szerencsére volt üres vip szoba, így oda kerülhettem. Minden reggel volt felnőtt és délben+este babavizit. Kaptam nurofent fájdalomcsillapítónak, reggel-este méhösszehúzót és este vérhígítót. Hétfőn 11kor mondták rá az áment, hogy jöhetünk haza, de csak 1 után kaptunk zárójelentést...

Cicizni sajna nem tudott, pohárból kellett cukros vízzel itatni 1,5 napig, mikor jött egy időseb csecsemős, aki közölte, hogy őt nem érdekli a hülye főnővér, és hozott cumisüvegben tápszert (kérdezte, hogy adok-e neki üvegből vagy pohárhoz ragaszkodom). Szóval akkor tudtam végre megetetni szegényt rendesen, szopizni csak 10-20ml-t tudott.

A sebem nem fájt, az ágyra raktak redőnygurtint, hogy azzal húzzam fel magam, ez jól jött, de fel tudtam kelni anélkül is. Olyan falatkaparós nem volt, sőt, azt sem mondanám hogy olyan hú de nagyon fájt, teljesen elviselhető volt. Ami kellemetlen volt az a felülés és a kiegyenesedés, de ha már elértem a kívánt testhelyzetet, utána cseppet sem fájt. 1 hét múlva már semmi bajom nem volt, kicsit lassabban ment a fekvésből felkelés, de ennyi, most egy hónappal később semmit sem érzek, a hegem is nagyon szép.

Ja, és akkor jöhet, amiért tuti le leszek pontozva, én kértem a császárt, és egyáltalán nem bántam meg. Az meg, hogy túltedd magad rajta... hát nem így kell hozzáállni. Lesz egy egészséges babád, hogy hogyan, az teljesen mindegy, a végeredmény számítson!

(ha érdekel még valami, írj nyugodtan, de itt, a privit nem kapom meg)

Őszintèn, engem nagyon megviselt.

Totál felkèszületlenül èrt, a terhessègem akatt is írtóztam már a gondolatától is, távol is tartottam magamtól. Mindent, csak azt nem akartam. Viszolyogtam mindennemű kórházi, orvosi beavatkozástól.

Nah, burokrepesztès, 8 óra vajúdás, nem tágulás, relatív tèraránytalanság, műtő.

Komplikáció, majd altatás.

Pokoli fájdalomra èbredtem, 2 órát aludtam èjszaka, reggel tusolás. Nem hiszem, hogy lesz mèg olyan fájdalmam az èletben. A lábaim remegtek, alig kaptam levegőt, a belső szerveim kerestèk a helyüket, a sebem ègett, mart, húzódott, szúrt. Állandóan ájultam a vèrvesztesègtől.

De! Napról napra, felállásról felállásra jobb volt. Rá 3-4 napra már embernek èreztem magam. Viszont a rokonok állandóan jöttek, nagyon fárasztó volt. A nővèrem alig akart rám nèzni a sok cső miatt.

De vègülis a babám egèszsèges volt, ès a tejem is beindult.

De a gyerekem apja, alig szólt hozzám, furcsán viselkedett került. Annyira fájt. Mèg most is.

Rengeteget sírtam, kb 2-3 hónapig depresszív tüneteket is produkáltam.

A legrosszabb az volt, hogy nem hallottam felsírni, nem láttam a születèse után a fiamat. Sajnálom, hogy az első hónapokban nem adtam meg neki 100%-osan magamat, túlságosan el voltam foglalva az èrzèseimmel.

A császár tènyèt egyszerűen eldogadtam egy idő után. Úgy gondolom, hogy a jelenben megadom a fiamnak ami tőlem telik, az már a múlt. A mi múltunk. Ennèl alakulhatott volna sokkal rosszabbul is. Ès valahol profitálok mind a szülèsemből, mind a kapcsolatomból is. Sokat alakítottak rajtam azok az idők.