Császáros anyukák? Mi a tapasztalatotok?
Két éven belül 2 császárom volt. Nagyon jól viseltem mindkettőt. A spinális érzéstelenítés nem fájt, pici szúrást éreztem, aztán már zsibbadtam is. Mondjuk nekem mindkétszer anesztes adta be az érzéstelenítést, lehet, hogy gyakorlottabb, biztosabb a keze. A hegem természetesen fájt, de teljesen elviselhető volt, nagyon hamar rendbejött. A császárok után a következő hajnalban kellett felkelnem, az első felállás horror volt, utána viszont rohamosan sokkal jobban lettem. A Bajcsyban szültem, az ottani protokoll szerint az első éjjel nem adják ki a császáros babákat, másnaptól viszont végig velem lehettek.
A szoptatás azonnal a császár után megpróbálhattam. Ahogy összevarrtak és kitoltak az őrzőbe, a férjem rögtön hozta a babát, és addig szoptathattam, amíg bírtam. Ha jól emlékszem, több órát voltunk mindkét babánkkal hármasban. Szoptattam-aludtunk-szoptattam-aludtunk. Mivel én az első napon szinte nonstop mellen tartottam a babát /mindkettő igényelte/, még a hazaengedés előtt belövellt a tejem. Az utolsó napi mérésen elhűltek a csecsemősök, hogy 60 millit szopizott a babám. Szerencsés vagyok és sokat tettem is érte, a babáim nagyon sokáig /másfél-két évig szopiztak/.
Első 16 óra vajúdás után lett császár, spinális érzéstelenítéssel. Este született, még akkor megkaptam éjjel, mellre tehettem. 2 nap után lövellt be a tejem, sok volt.
A második sürgősségi lett altatásban. Reggel született, koradélután kaptam meg. 2 nap után lövellt be a tejem, szintén sok volt.
Mikor levittek a szobába akkor hozták be a picúrt, hogy tegyem mellre stb....
10:38kor született kb 12 körül vittek le
Már estére rendesen tudtam szoptatni. Szerencsére gyorsan beindult, pedig császárnál nem számítottam rá :)
Így annyival jöttünk ki a kórházból amennyivel született :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!