Segítene valaki leküzdeni a szüléssel való félelmeimet?

Szia

én 35 hetes kismama vagyok, hálistennek egy cseppet se félek.

Gondolj arra, hogy elsősorban a babád születik meg és másod sorban fáj neked.

Én mindig arra gondolok, hogy anyukám is kibírta 3x és nem félt sosem.

Mindegy egyes fájás közelebb fog vinni a legszebb dologhoz, próbáld meg felvenni a szülés ritmusát, éld át.

Ne a fájdalomra gondolj.

A "fájás" helyett mondd hogy összehúzódásod van stb :)

Ha beindul úgyis tele lesuel adrenalinnal, nem fogsz félni may izgulni :)

A legfájdalmasabb dolog adja a legnagyobb csodát!

Könnyű szülést neked :*

Ez természetes. Megnyugtatlak, hogy bár fáj, de az éltessen, hogy legrosszabb esetben 1 napig szenvedsz csak. A fájások sem olyan erősek először, fokozatosan erősödnek. Maga a szülés pár perce már nem is olyan durva, ha túlélted a fájásokat. Legyél pozitív!

(Mindezt úgy mondom, hogy 3. gyermekemet várom 35 hetesen.

Négyet szültem és biztosan tudom, hogy:

Nem hosszú órákig fáj megállás nélkül. Egy fájás a kezdetén egy percig tart, de nem olyan durva, hogy üvölteni tudnál.

Állva jobb, könnyebb. Mikor fekve vajúdtam, az nagyon rossz volt.

A legvégén az utolsó fél óra a legkeményebb, de akkor annyira belemerülsz a fájdalomba, hogy nem is kapcsolódsz a külvilághoz. Ugyanakkor erre egy óra múlva nem fogsz emlékezni.

Nekem a legnehezebb a váll megszületése mindig, az az egy pillanat az, amit szívesen kihagynék, de utána meg amikor kijön a baba, akkor akkora hatalmas hormon adagot kapunk, hogy a világot át tudnád ölelni boldogságodban. :)

Bele kell merülni mindig a fájásokba, hidd el könnyebb, ha teljesen átadod magad és nem a rettegéssel vagy elfoglalva. Úgy még a fájdalom sem akkora, ha hagyod magad.

Röviden ennyi.

Nálam jobban senki nem félt a szüléstől az orvosom praxisában az elmondása alapján. De én már a sima vizsgálattól is rosszul voltam. Ennek ellenére a szülésem nagyon gyors és komplikációmentes volt, testileg végigcsinálnám bármikor újra, mert tényleg nem volt vészes. Lelkileg jobban megviselt, mert a fogadott szülésznőm nem.tudok bejönni, az ügyeletes bunkó volt, a fogadott orvosom is csak az utolsó pillanatban ért be, mert az ügyeletes orvos nem hitte el, hogy szülök, és akkor volt hajlandó hívni, amikor már majdnem négy ujjnyira ki voltam tágulva, emiatt a férjem is majdnem lemaradt mindenről. Sok minden nem úgy alakult, ahogy szerettem volna pl nem választhattam pózt, adtak oxitocint (pedig felesleges volt, az orvosom elmondása alapján is, de mire beért, már be volt kötve). De túléltem, és szeretnénk még kettő vagy három babát. Azt már lefixaltam az orvosommal, hogy a következő szülésnél, ha én úgy érzem, hogy beindul, akkor hívom és jön és végig ott lesz mint egy szülésznő, és mindent úgy csinálunk, ahogy én szeretném. Így sokkal nyugodtabb vagyok, remélem tényleg összejön.

Nem kell félni, túl kell esni rajta, bent nem maradhat. Az tényleg sokat segít, ha megéled q fájásokat, arra gondolsz, hogy minden fájás közelebb visz a célhoz, engem ez segített, amikor magamra hagyva egy szobában egyedül vajúdtam.

Bár sosem próbáltam a heroint, mégis csak ahhoz tudnám hasonlítani. Semmi fájdalomcsillapítást nem engedtem, így tudott dolgozni a testem a maga természetességében.

Ilyenkor a fájdalom ellensúlyozására eláraszt egyfajta fájdalomcsillapító hormon, amitől végig eufórikus, más tudatállapotban voltam. Bátran mondom: az egész szülést az elejétől a végéig élveztem. És azóta is kínzóan vágyom arra az érzésre. Bármikor, gondolkodás nélkül belevágnék, annyira pozitív dolog. Ugye, hogy nem is félelmetes?