A vajúdás legfájdalmasabb része mennyire volt brutális? 1-10ig mekkorának írnád le a fájdalmat?

Nekem a vajúdás annyira nem volt vészes, hogy alig hittem el, hogy aznap szülni fogunk. :)

Az elején kb. 2/10-nek mondanám, a szülés kezdete előtt 3 órával, kb. 10 perces fájásokkal még sütiztem a családdal. :))

A burokrepesztésig olyan 3-asnak mondanám, de a kitolásig nem volt több 5-nél az én fájdalomérzetem szerint. A legrosszabb nekem fekve volt, ha úgy kellett volna végig csinálnom, akkor tuti nem így írnék róla... Ami nekem bevált, az egy karfás szék volt, abba jól bele tudtam kapaszkodni, és egy kicsit megemelni a csípőm-fenekem a fájás idejére. Két fájás között pedig lazán beszélgettünk, nevettünk a férjemmel.

Amit nagyon fontosnak gondolok utólag, az az, hogy engedd, sőt várd a fájásokat, sokkal könnyebb lesz! A CTG-n láttam, hogy mikor stresszeltem (akkor még azon aggódtam, hogy nem elég nagyok a görbék és hazaküldenek), 70-80-as értékig ment föl. Amint levettem róla a szemem, és elhatároztam, hogy nem nézek oda többet, és vártam a fájásokat, 100+ lett mindegyik. Arra kell gondolni, hogy minden egyes fájás közelebb visz a babádhoz, és minél inkább hagyod magadat sodródni, annál gyorsabban halad a dolog! :)

A legrosszabb része a kitolás volt nekem, de ott utólag nem tudnám megmondani, mennyire fájt, mert az ember fel se tudja idézni. Ki van ez találva. :) A középfülgyulladásom és a gyökérkezelt fogam begyulladása is nagyságrendekkel fájdalmasabb volt a szülésnél.

Még csak egyszer szültem, de ég ott a szülőágyon, kezemben a gyerekkel, már úgy gondoltam, fogok még, mert annyira nem is vészes. Remélem, ezzel sikerült egy kicsit megnyugtatnom téged is! :))

Első szülésemkor a vajúdás volt a legrosszabb, 10/10-es. Nem érdekel, ki mit gondol, de én bizony kiabáltam. Bármit megadtam volna, csak szedjék ki belőlem a gyereket, annyira fájt. Emelt adag oxitocint kaptam, az eda meg nem hatott. Nekem muszáj volt kiabálnom. Energiát nem éreztem, h elvett volna, mert a kitolás simán ment. Sírni nem sírtam.

Második szülésemkor a vajúdás semmi extra nem volt, ott a kitolás volt borzalmas, szerencsére csak fél óráig tartott, mire teljesen elsimult a méhszáj és kibújt a baba. Itt sem sírtam, de bizony annyira fájt, hogy muszáj volt 2-3-szor kiabálnom. Nekem segített, hogy a hangomat kiereszthettem.

Első szülésemnél a 45 perces kitolás. Folyamatos fájdalmat éreztem, mintha belülről feszítenének szét, életem nem hittem létezik ilyen fájdalom. 10/10 szerintem, legalábbis addis és azóta sem éreztem ilyen fizikai fájdalmat.

Második szülésnél az EDAnak köszönhetően a kitolás maga volt az álom. Ott az EDA másfél órás bekötése volt a kemény, amikor össze-vissza szúrta szét a gerincem, mozognom nem lehetett és jött a már elviselhetetlen fájás. 10/8 körül lehetett, nem üvöltöttem a fájdalomtól de nyöszörögtem rendesen.

En 17,5 orat vajudtam,a vegen mar okollel vertem a fejem hogy nem birom tovabb,minden fajasnal ugy ereztem megegyet mar nem birok ki. De kibirtam es nem rettentett el ez az egesz megegy szulestol,22 hetes vagyok a masodikkal.

Reszemrol osszefoglalva,rohadtul faj,de megeri 😊

Akkor fajt a legjobban, amikor 5 perces fajasokkal megerkeztem a korhazba es meg nem mehettem a szuloszobaba 6/10,mert a doktor szerint meg nem tartortunk ott. Aztan beontest kaptam es mehettem a zuhany ala, onnantol kicsit jobb volt 5/10. Semmilyen mas beavatkozas nem tortent hal istennek,a kitolas nem volt veszes 5/10.

Osszesegeben veve egyaltalan nem volt kibirhatatlan, es inkabb egy szules, mint egy hanyos migrenes fejfajas!