A lányok nők tényleg elvárják hogy a gyerek apja bent legyen velük a szülésnél és mindenben segitsék a nőt?

Fiatalság, bolondság...

Egy érett párkapcsolatban úgy működik, hogy megbeszélik az emberek a dolgaikat.

Te végtelenül ostoba vagy, már ne is haragudj!

Ezt NEM a nők találják ki, ők maximum SZERETNÉK, ha benn lenne a párjuk. Ám, ha a férfi ódzkodik (fél a helyzettől, a hangoktól, vértől,...), értelmes nő elfogadja.

Amúgy reméljük, még sokáig nem is LESZ bnőd. Nőjjél még egy cseppet...

Szerintem a legötbb esetben nem a nő várja el, hanem a férfi szeretne részese lenni.

Van olyan, aki nem bírja a látványt, de szerencsére nem vagyunk egyformák.

Az én férjem pl ki nem hagyta volna és most sem fogja kihagyni. A köldökzsínort is ő vágta el (ehhez ragaszkodott).

Ő ezt nem úgy élte meg, hogy neki kötelezőszerűen ott kellett ülnie velem, hanem ott AKART lenni az első perctől az utolsóig, míg ki nem toltak engem a kórterembe. Ő pl végigfilmezte, ahogy lemérik, hány kg, hány cm. Neki ez nagyon fontos momentum volt az életében :) és örülök is neki, mert nagyon jó évek távlatából visszanézni, hogy mi történt a lányunkkal, mikor felvették az adatokat. És nyilván neki is nagy élmény lesz majd visszanézni önmagát kb fél órásan :)

Érdekes, amit írsz, mert ezt általában az idősebbek szokták mondani. Annak idején ez fel sem merült, és ezért ők is ódzkodnak tőle. Nekem is mondta apám,anyám, anyósom, hogy juj, ott egy férfinak semmi keresnivalója! Én is sokáig így gondoltam. Annál is inkább, mert ismerek olyan párokat, akiknél utána következett be az elhidegülés.

A párom azt mondta, hogy ha szeretném bejön, ha nem szeretném nem jön be. Ő felnőtt férfi, és dolgozott is már önkéntes ápolóként a kórházban, szóval nem ijed meg egy kis vértől.

Aztán közeledett a szülés, és rettentően féltem. Jól esett volna, ha ott marad támogatni engem. Így abban állapodtunk meg, hogy a vajúdásra bejön, aztán kimegy. Ez sokszor így indul, aztán természetesen bent ragadt. Nem is tudom, hogy mit csináltam volna nélküle! Olyan kiszolgáltatott helyzet. Amikor mondták, hogy na nyomjon, nekem kellett volna fekvő helyzetből felülni egyedül, szerintem nem is ment volna, a férjem fogott.

A gyakorló ápolónő meg majdnem elájult szülés közben, a fenekemben felejtett egy tűt, azt is a férjem szedte ki belőlem szülés után.

A varrást ki sem bírtam volna, ha nincs velem.

A másik meg az, hogy egy igazi édesapa szeretne jelen lenni a gyermeke megszületésénél.

Szerencsére nálunk nem következett be az elhidegülés, így a második gyereknél már egyáltalán nem volt kérdés, hogy bejön-e.

Még fiatal vagy, meggondolhatod magad. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy a férjem ott volt, és segített. És jót is tett neki, nagyon tisztel azóta, látta, hogy mit szenvedtem a közös gyermekünkért.