Hány évesen szülnétek az első babátokat?
Ez a kérdés főleg azokhoz szól, akik még nem szültek, persze bárkitől jöhet válasz :)
Én most vagyok 21, párom 25, olyan 25-26 éves korban szeretném vállalni. Milyen előnyök, hátrányok származhatnak ebben a korban?
A válaszokat előre is köszönöm :)
Én pont így voltam, mint te. Ilyen tervekkel.
de azt megbeszéltük, hogy albérletbe nem szülök.
És mire meglett a ház, 2 kocsi, rendes stabil munkahely, tartalék a bankban, több idő telt el a tervezettnél.
1 hónappal a 29.szülinapom előtt szültem(pedig rögtön terhes lettem, ahogy terveztük), de nem bánom. Stabil, kiszámítható az életünk.
Nekem nincsenek nagy elvárásaim, ha már lenne albérletünk, ott is tökéletesen meglennénk :)
Én is felnőttem kocsi nélkül, szóval ha nem lenne, valahogy azt is megoldanánk :)
Viszont rendes, állandó munka, és a tartalék az nekem is nagyon fontos!
Majd alakul, csak még minden ködös, talán 1 év múlva jobban fogom látni a helyzetet (remélem már idén munkába állhatok)
Én 21 körül már szeretném az elsőt :) ha minden jólmegy, ez meg is valósulhat. Amúgy ez a 21 nincs kőbe vésve, 30 éves koromig szeretnék 3mat, ennyi a lényeg.
19L
Én nagyon tudok izgulni mindenen, így én sem akarnék szülni 30 felett, de ki tudja mit hoz a sors :)
A párkapcsolat tökéletes, 3 éve vagyunk együtt, csak sajnos a többi része :( Szülnék előbb is, de nem hiszem, hogy addigra minden ideális lesz, plusz tényleg mindenért parázok, be szeretném biztosítani magam, 3-4 év munkatapasztalatot tűztem ki célul :)
Én mindig is úgy gondoltam, hogy 25 és 30 között szeretnék szülni kettőt. 21 évesen ismertem meg a férjem, akkor még csak együtt jártunk, nem jöt még el az anyai ösztön, csak annyi, hogy egyszer majd. 3 év után költöztünk össze albiba-de külföldre. Először össze akartuk szedni kicsit magunkat, hogy ne másokkal kelljen együtt laknunk, meg legyen egy kis tartalékunk. Nem akartunk a saját házig várni, mert azt tudtuk, hogy legalább 5 év, de akkor is még csak a hitelképességet érnénk el, tudtuk, hogy hitelre veszünk majd házat. Annyi volt a követelmény, hogy stabil munkahelyünk legyen. Kábé 3 évre rá lett meg a lányunk. 27 voltam. Annyit még had mondjak el, hogy 2 évet akartunk várni a következőig, de az élet közbeszólt-2 vetélés- és 4.5 év lett végül a korkülönbség-egy hete sincs, hogy szültem. A második gyereknél már követelmény volt, hogy vegyük meg a házat. És ez az, amit kicsit megbántam, hogy nem az elsőnél kötöttük ezt ki feltételnek. Így persze utólag már mindegy, mert minden jól alakult, de kevésbé lett volna nehéz és stresszes vállalni babát 2. alkalommal, ha már első gyerek előtt meg lett volna a ház. Könnyebben mozog az ember gyerek nélkül, hamarabb talál munkát, nem kell azon aggódni, hogy meglegyen a felügyelete, így rugalmasabban lehet munkát vállalni. Jobb, ha először megvan a stabil munka, ahova szülés után is visszamehet az ember. Első gyerekkel úgy volt stabil a munkahelyem, hogy tudtam, ha nem lennék terhes, akár nyugdíjas meló lehetne, terhesség alatt tudtam, hogy nem rúgnak ki, de azt is tudtam, hogy oda nem mehetek vissza. A munkahely nagyon fontos. Nehezebb volt így házat venni és munkát találni az első gyerek után.
Az életben a 25-30 éves kor már jó az első gyerekvállalásra, addigra biztos benő az ember feje lágya. 21 éves vagy, 25 éves korodig biztos kiismered a párod és ő is téged, biztos addigra összeköltöztök, kiélitek magatokat egymásban és az életben-mentek ide-oda, buliztok stb. és elég időt töltötök egymással. Az alatt az idő alatt kiderül, hogy tényleg jók vagytok e együtt, tényleg akartok e együtt babát. Ha addig váltasz partnert, figyelj arra, hogy előtte elteljen egy pár év együtt ezek miatt.
Hátrányt nem nagyon tudok felsorolni, max akkor, ha nagy családot akarsz és nem akarsz kis korkülönbséget, akkor esetleg kiszaladsz az időből. Mondjuk 4-et akarsz 3-3 év kihagyásokkal, akkor csipkedni kell magad:D ha nem akarsz túl későn szülni. Én most vagyok 31-egy hónappal a szülinapom után szültem a másodikat, de 35-ig nem toltam volna ki. Így is már majdnemhogy öregnek éreztem magam a terhességhez-túl sok volt a "mellékhatása":D
Nekem nem jó a kapcsolatom a szüleimmel, sajnos iszonyúan konzervatívak. Szerintem apum nem nagyon bírja a barátomat, mindenért beszól neki (persze csak a háta mögött, állandóan csak másokról tudnak beszélni) Barátom csak most kezdett dolgozni, de eddig nagyon mentek a beszólogatások, mert itt lakott, nagyon nem bírta idegileg, ezért elköltözött, a kapcsolatunkat szerencsére nem tudta tönkre vágni.
Ide biztos nem szeretnék szülni, mint szülők megbuktak, nem szeretném a gyerekemet ennek kitenni (max. a kötelező ünnepek).
Bárcsak már ott tartanék, hogy lenne munkahelyem, egy hely, ami csak a miénk :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!