Császározni fognak 34-hetes vagyok. Mire számítsak? Annyira fájni fog hogy nem fogom tudni el látni magamat sem?
Szia!
Gerincérzéstelenítést kapsz. A "szülésből" csak annyit érzel, hogy rángatnak egy kicsit. Kb 30 perc az egész. Utána visszatolnak a kórterembe. Akkor tudsz pihenni. A fejedet ne emelgesd.
Engem az első császár után 8h-val már talpra állítottak, a másodiknál reggel 9-kor született a gyerkőc, este megpróbáltuk a felkelést, de annyira szédültem, hogy kértem, hogy visszafeküdhessek mindenestül. REggelre jobb volt.
Az első felkelés fáj a legjobban, majd minden alkalommal egyre jobb lesz. Nekem a 2. császár után 3 nappal már semmi bajom nem volt, egy kicsit húzódott, ha nem figyeltem. Kb. műtét után 10 nappal veszik ki a külső varratot (a belső felszívódó). Az elsőnél addig nem érhette víz, a másodiknál mondta a dokim, hogy érheti víz, csak ne áztassam el. A másodiknál már védő gézlapot se kaptam.
Általában érzéstelenítenek, mert az altató nem csak az anyára hat hanem a babára is. Az egészből semmit sem fogsz sem látni sem érezni. A császár után adnak oxitocinos infúziót, hogy össze tudjon húzódni a méh. Az fáj, de a legtöbb sima szülésnél is adnak oxit, szóval ezt akár már ismerheted is.
Nem hazudok, nem leszel túl rajta fájdalom nélkül, de ha nem hagyod el magad akkor gyorsan felépülsz főleg miután kiveszik a varratokat (az igazi felüdülés). A kórházban nem kell ellátnod a babát, a császárosoknál nem szokták otthagyni, éjjel-nappalra csak a szoptatásokra viszik ki. Mire hazamentek simán megerősödsz annyira, hogy el tudod látni teljesen (a lényeg tényleg az, hogy ne hagyd el magad).
Ne félj nem lesz gond, kell a pozitív hozzáállás!
Sok boldogságot! :)
A kórházi első 2-3 nap volt rossz, nehéz, aztán napról napra egyre könnyebb. El fogod tudni látni magadat és a babát is. Nekem nem fájt annyira a varrat, hazamenetel előtt vették ki, az sem fájt, otthon a 2.-3. hét után már lazábban mozogtam.Tényleg a lényeg, hogy minél hamarabb állj lábra, mozogj, ne hagyd el magad.
A többit az előttem írók már elmondták.
Szia! Én mindkét lányunkat császárral szültem, az első esetben farfekvés volt az ok, éjjel fél 12kor született, altatásban császároztak, másnap reggel már lábra állítottak, kikísértek zuhanyozni, ezt jól bírtam. A méh összehúzódásra kaptam oxitocint, hogy ne érezzem a fájdalmat az összehúzódásokkor, mindig kaptam fájdalomcsillapítót is. 2 napig voltam az intenzíven, addig odahordták a kislányunkat szopizni, amikor csak jelzett, hogy éhes, volt olyan alkalom is, hogy ellátásra volt szüksége és engem vittek hozzá tolókocsiban. Amikor átkerültem az újszülött osztályra, akkor már önellátó voltam, tehát 2 nap után simán sétáltam, babát pelusoztam, szoptattam - egyedül. Nem volt egyszerű, de annyira nehéz sem. A másik kislányunknál az első esetből kiindulva lett császár, nála azt mondták mindenképpen altatás kell, mert az eredményeim alapján kockázatos az érzéstelenítés, pontosabb magyarázatot nem kaptam - féltem nagyon a császártól, meg az altatástól is, meg voltam gyözödve róla, hogyha elaltatnak, nem ébredek fel :(, ezért kértem volna az érzéstelenítést.Na de felébredtem, ő délelőtt 9:40kor született, este megpróbáltunk leszállni az ágyról, de nem sikerült, éreztem, hogy súg a fülem, egyre távolabbról hallottam a nővér hangját, éreztem, hogy elgyengülök, szóltam, hogy valami nem jó, azonnal visszafektettek és egyből teljes volt a kép. Ezt követő reggelen már le tudtam szállni, ebben az esetben 3 napot voltam az intenzíven, akkor is hordták oda hozzám a babánkat kb. 3 óránként, még éjjel is, ha felébredt, sírt és nem tudták megnyugtatni (lefejtem a tejemet, néha azt adták neki). Az ellátás ugyanaz volt - oxitocin, glükózoldat (aztán pépes kaja), fájdalomcsillapító. 3 nap után már velem volt a kislány az újszülött osztályon egész nap. Nekem a második császár egy kicsit fájdalmasabb volt, de mire hazakerültünk voltam olyan állapotban, hogy a 2 gyereket el tudtam látni, egy hétig volt még itthon segítségem. Fájdalomcsillapítót kérésre bármikor adnak, persze normális kereten belül, tehát óránként nem kéregethetsz és nem is adnak. :)
A Te esetedben - az érzéstelenítésnél hallod mi folyik körülötted, a rángatást fogod érezni,az a jó benne, hogy rögtön a születés pillanatában láthatod a picurodat. az altatásnál minden elmarad a fentiek közül. A lábadozás szerintem mindkettőnél ugyanaz.
Kitartás és jó egészséget!
a 8. válaszoló vagyok
a tüsszentés, köhögés és nevetés fájt nagyon - megfeszülnek a hasizmok és vele együtt húzódik a seb, de ezeket nem tudod elkerülni, ha köhögni kell, hát köhögni kell...
1 hétig voltam bent a kórházban, gondolom, hasonlóan lesz. Addigra már megszokod a dolgokat, amiket leírtak előttem. Nekem 2 császárom volt, a másodikat lényegesen jobban viseltem (az altatásban volt a sürgősség miatt). Hazaérkezés másnapján már vezettem, vittem a babát a hordozóban a nagy elé, mert nem volt lehetőség. A háztartást és a két gyereket is eltudtam látni, neked is menni fog. A közvetlen utána levő időtől meg a műtéttől sem érdemes félni, fájni fog persze, de nyugodtan kérj fájdalomcsillapítót.
Ha lehetne választani (van ahol lehet), hogy altatás vagy érzéstelenítés, akkor mégis a másodikat választanám lelki okból. Rossz volt, hogy nem láthattam rögtön az altatásnál, még ha fizikailag jobban voltam is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!