Ki mennyire volt hangos szülés/vajúdás közben a kórházban? Őszinte válaszokat kérek, szülési para rám jött.

Nekem detto, mint az utolsónak. :) meglepődtem, mennyire fáj, de sokkal jobban esett a csend, teljesen átszellemültem, bármilyen hang zavart volna. A végén én is kaptam dícséretet. :) remélem, most is hasonlóan viselem majd, mint az elsőt... :)

17 hkm

Egy hang nélkül szültem. :) Meg is dicsértek és büszke is voltam magamra.Nem is értettem,hogy a többi nő miért ordít olyan otrombán.Mert még a cigányoktól oké,elnézi az ember,de hogy egy magyar intelligens nő,miért ordít....

Na azt nem tudom!

Harmincvalahányadik héten a dokira vártam, csak bepofátlankodtam a szülészetre a váróból. Az egyik szülőszobából olyan ordítás hallatszott, hogy az ereimben megfagyott a vér.

Ott álltam első terhességgel, másfél hónapra a szüléstől és nem kicsit xartam be.

Aztán bementek páran, majd kijöttek felcsóválva. Gondolom látványosan meg voltam rémülve, mert valaki odalépett, hogy "nyugodjon meg, ennyire azért nem rossz".

Amikor szültem, akkor állítólag inkább nyöszörgés volt meg fújtatás, mint kiabálás. Viszont utána fentragadt a méhlepény és mindenféle érzéstelenítés nélkül, kézzel tépkedte le az orvos. Akinek lapát keze volt, tehát az ökölbe szorított kezét húzta ki minden alkalommal. Amikor már nagyon csúszott, akkor CÉRNAKESZYTŰBEN.

Na ott üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért. Ahhoz képest a szülés egy vicc volt. Hol ordítottam, hol a férjem alkarját haraptam teljes erőből. Szegény halkan nyüszített, de nem mert szólni, mert látta, hogy mi történik.

Ott már nagyon nem érdekelt, hogy ki mit hall, eleinte simán ordítottam, utána már mindenkit szidtam, aki körülöttem volt, aztán morfiumot követeltem vagy altatást. Már a betegjogokat is kezdtem felhozni, amikor a doki felnézett; "Nézze, tudom, hogy rohadtul fáj, de ezt a kva protokollt másfél éve változtatták meg, szülőszobán anesztes nem működhet - szabad műtőt meg egyelőre nem találtunk. Kitartás és nyugodtan ordítson tovább."

Na, kb itt adtam fel, aztán mire üres lett a műtő, szerintem ilyen vigyorgó pácienst nem nagyon toltak még be oda. Az altatóorvos el akarta mondani a protokollt, hogy mi fog történni, én leintettem, hogy aláírok bármit, csak tolja már be a cuccot és legyen ennek vége, amúgy tudok mindent.

Beszélni nem bírtam, nemhogy kiabálni :) Ha kérdeztek, ráztam a fejem, vagy bólogattam. Mondjuk hogy morogtam néha, vagy hangosan vettem a levegőt, volt beszédhangon "hhhmmm", és mint mikor belerúgok valamibe, és nem kiabálok, vagy szentségelek, hanem magamba fojtom a kiabálást. Az első tolófájásnál elordítottam magam. És ennyi. Ja, varrásnál nyafogtam, hogy aúú ez fáj.

Az első erősebb fájásoknál az orrom alatt, halkan szentségeltem, basszusoztam.

Emlékszem, miután megvolt már a babám, a mellettem lévő szülőszobában (paravános rendszer) a kismama épp azt mondogatta, hogy nagyon fáj neki.

Gondolom, (csak laikusként) a vértől és egyebektől csúszós kézzel nem tudta megfogni a még benn lévő darabokat. A cérnakesztyű fel is itta a vért, és gondolom érdesebb volt, könnyebb volt vele fogni. Brrrr...

Arra emlékszem, hogy pihegtem és jajgattam, de nem hangosan. Dicsérgettek, biztattak a szülésznők, hogy ügyes vagyok, jól csinálom, de nálam mind a kétszer elmaradt a "happy finish", császár lett a vége. Szóval fájt előtte is, utána is, de a nagyon drasztikus fájdalom elmaradt.