Így ne vállaljuk be az apás szülést, ugye?
Én nagyon szeretném, ha a párom ott lenne velem végig. Ő az egyetlen, akit abban a helyzetben el bírnék viselni magam mellett, őt viszont nagyon. Ezt mondtam is neki. Azt mondta, hogy ő nagyon szeret, és nagyon várja a babát, de nem szeretne bent lenni. Mondtam neki, hogy gondolkodjon még kicsit rajta, ezután is azt mondta, hogy bentlesz a kórházban velem, de a folyosón. Nem akarom erőltetni, és így már én is elbizonytalanodtam. Ha esetleg mégis meggondolná magát, mostmár én nem vagyok biztos a dologban. Ha ennyire nem akarja, biztos rossz élmény lenne neki, vagy esetleg ha valami olyat lát, amit nem akart volna, félek, hogy elmenne a kedve tőlem.
Ilyen kétségek közt inkább maradjon is kint, nem? Ha esetleg meggondolná magát útközben, ezt hogy közöljem vele?
Nálunk is ez van.
Ott lesz a folyosón, és ha engem rendbe raktak, akkor bejön a megfigyelőbe, ahol együtt lehetünk, és ha minden igaz, akkor a babánk is velünk lehet.
Második!
Biztos lehet, de én egyrészt azért szerettem volna, hogy bentlegyen, hogy átélje azt a bizonyos pillanatot, és a fiát az ő kezébe adják először (nagyon várja, és nagyon sokat jelent neki, hogy az első gyereke pont fiú)
Mi is sokat vacilláltunk, én sem voltam biztos benne, hogy akarom, hogy lásson abban a szituban, végül ahogy közeledett a szülés egyszer csak már akartam, hogy ott legyen, bele is ment, de megbeszéltük, hogy bármikor kimehet, nem lesz sértődés. Végül végigvajúdtuk együtt a több mint egy napot, sokmindent látott, és nehéz volt, mégis egy nagyon fontos közös élmény. Azért az ember születésének élményét és csodáját jó átélni a maga nehézségével, szenvedésével együtt.
Erőltetni nem szabad, de érdemes együtt elkezdeni, szinte biztos, hogy nem fog kimenni közben, de ha megvan a tudat, hogy nincs odaláncolva azért akkor kellemesebb.
Szerintem ez esetben jó döntés ha nem megy be. Nem való minden férfinek a szülés, és nem mindenki éli meg pozitívan az egészet.
Én azt gondolom, hogy az nem jó egy férfinak, hogyha az imádott nőt látja szenvedni, és igazából nem tud hasznosan segíteni. A nők a férfira akarnak támaszkodni, de nem biztos hogy ezt a férfi is elbírja.
Az én férjem be szeretne jönni a szülésre. Én ezt nem akartam, mert tudom, hogy nehezen viseli ha szenvedek, és nem akartam hogy tehetetlen legyen mellettem.
Hagyjátok nyitva a kérdést. Ha szeretne bemehet, és amikor úgy gondolja jöhessen ki. Ha a nő görcsösen kapaszkodik a férfiba, és ezért nem megy ki, akkor az nem biztos hogy jó nekik.
az én párom is ódzkodott, de én mindent bevetettem, hogy bent legyen. (anyukájánál és nővérénél is lobbyztam - rájuk nagyon hallgat. ja meg a férfikollégáinál is, akik már túlestek apás szülésen) :)
végül is bejött, és ma már élete legszebb pillanatainak tartja az eseményt! :)
ne engedd, hogy lemaradjon a párod élete nagy élményéről!
én amúgy készítgettem már előre, hogy vannak nők, akik "becsokiznak" az erőlködéstől :) és hogy remélem, nem ábrándul ki, ha én is. de mivel a női szervezet csodás, én már előző nap folyton wc-re jártam, és már a vajúdás kezdetére - amikor még csak 20 percesek a fájások - már nem volt mit wc-znem, még pisilni se kellett. szóval nem történik baki, ha minden természetes úton megy. ja és nem is véres a jelenet. semmi ijesztő nincs.
nekem könnyű szülésem volt, még a fejem se torzult el nagyon, de azt hiszed, azzal foglalkozik majd, te milyen arcot vágsz? majd ki fog ugrani a bőréből, hogy hamarosan meglátja a kislányát! izgatott és feszült lesz a tehetetlenségtől, de közben majd aggódik is, pont semmit nem fog tudni ebben az állapotában rajtad megfigyelni.
keress embereket, akik meggyőzhetik, hogy ne hagyja ki élete nagy pillanatát, te meg ne aggódj, semmi ijesztő nem történik egy szülés alatt :)
szerintem ha ettől elmegy a kedve tőled, akkor mástól is elment volna, a férfiak csak még inkább felnéznek a párjukra, ha látját őket szülni, küzdeni, a gyermeküket a világra hozni.
aki azt állítja, hogy a szülés vette el párja kedvét a szextől, vagy egy férfi ezt állítja, hogy azért nem, mert látta szülni a párját, az valószínű önmagának, de a külvilágnak HAZUDIK. mindig más dolog van a dolgoban.
nyugi :) én a helyedben nem izgulnék, megerősíti a kapcsolatot ez az esemény, a párod meg utólag nagyon örülni fog, hogy bent volt a nagy pillanatnál :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!