Úgyeletesnél szülő kismamák! Mit válaszoltok ha ezt kérdezik?
Én mindig mondtam, hogy nincs fogadott orvosom. Nem éreztem úgy, hogy felelőtlenül hangzana. Amúgy tőlem is mindig kérdezgették. Aztán az események azt igazolták, hogy semmi felelőtlenség nem volt a döntésemben. A mellettem szülő anyukának volt fogadott orvosa, mégsem volt ott a szülésénél, mert pont elutazott, küldtek hozzá egy másik dokit és ennyi volt. Nekem nem volt fogadott, egy nagyon kedves és szimpatikus fiatal doki volt az ügyeletes, akit örökre a szívembe zártam, annyit bíztatott, annyira türelmes és hozzáértő volt. Szülés közben adódott egy-két probléma, és a messzemenőkig lelkiismeretes ellátást kaptam, összesen 4 orvos sürgött körülöttem, közöttük a főorvos is. Nem volt semmi olyan, amilyeneket a rémtörténetekben hallottam, hogy hagynak szenvedni fél napot és rá se néznek az anyukára, nálam az ügyeletes orvos a fájások kezdetétől maximum 5 percekre ment ki, azt is talán 3-szor 5 óra alatt.
Annak amúgy külön örültem, hogy a szülést nem az vetette le, aki a terhesgondozást végezte (nálunk városrész szerint be volt osztva, hogy kihez kell járni, minden körzetnek megvolt a saját dokija, szóval végig ugyan az volt, ennek mondjuk nem örültem, mert egy ritka flegma pasas volt, direkt nem is abban a kórházban szültem, ahol ő lehetett volna ügyeletes).
ne parázz ezen. Azért kérdezik, mert gondolom akkor hozzá adják az időpontot. Abszolut nem vagy felelőtlen, gondolj csak arra, hogy a mások által tömött doki is szokott ügyeletes lenni :)
Én is ügyeletesnél szültem, tök rendes volt velem, semmi rossz érzés nem volt bennem emiatt.
nekem sem volt fogadott orvosom...tényleg csak azért kérdik a CTG előtt,alatt-mert akkor őt hívják oda a kiértékeléshez és a köv. időpontot akkora adják,mikor ő bent van.
Én pont emiatt fontolgatom,hogy most 2xra kellene a végére fogadott orvos(mondjuk akihez SZTKba tartozom,ő lenne az)mivel a most 14hónapos fiam(akkor 18-19) nagyon nem bírja ha órákra elvagyok.És volt hogy 2órákat vártam a kiértékelésre.
szülésnél is kicsit hiányzott az ismerős arc-de így is nagyon jó ellátást kaptam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!