Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Valaki szült otthon "véletlenü...

Valaki szült otthon "véletlenül"? Részletesebben lent.

Figyelt kérdés

Az én szüléstörténetem: Második terhességem,kiírt napon délután 5 felé nagyon enyhe jóslónak tűnő rendszertelen fájásokkal bicikliztem el anyumhoz veteményezni mögöttem a 2 évesemmel :)

Pár nappal előtte volt egy nap ami jóslókkal telt el, gondoltam ezek is azok lesznek. De ahogy telt az idő, kicsit erősödtek.

este 7 után pár perccel indultunk haza, ekkor már 1-1 fájásnál igencsak szorítottam a kormányt.

Otthon csak nem múlt el sokkal inkább erősödött, és rendeződni látszottak!

Elkezdtem mérni a fájásokat, 4-5 percenként jöttek, és a fájások időtartama több mint 1 perc volt

Ekkor hívtam Édesanyámat a nagylányhoz, mert ő vigyázott rá szülés és bentlét alatt. Párom eközben hívta a mentőket, akik közölték, hogy tovább tart a kiérkezésük, mert távolabbról jönnek...ez volt olyan 9 óra körül.

Ekkor éreztem hogy pisilnem kell, kimentem hát, és ahogy intéztem a dolgom, hirtelen elfolyt a magzatvizem. Abban a pillanatban azt éreztem hogy a kicsi szó szerint leesett, és mintha kicsúszna. Rögtön jöttek a tolófájások, onnan már az ágyra cipeltek be...Édesanyám közben telefonon értekezett a szülészettel, hogy mit kezdjünk?!

A mentősöket újra hívtuk, hisz már lehetett látni a baba haját.

Még min. 10 perc mire kiérnek, és innen is 1 óra az út a kórházig.

Kiértek végül...Na közölték, ami nekünk is nyilvánvaló volt: Innen sehova, majd csak babával!

Fekszek az ágyon, markolom erőteljesen a takarót, a magzatvíz csorog, egyre nehezebb a fájásokkal bírni, a 3 mentős az ágy végén áll és vár, a család kint a konyhában várakozik...

Egyszer csak egy fájásnál rettentő nyomásingert éreztem, hát tettem amit tennem kellett, nyomtam! Meglett a kis feje, de mivel nem akartam hogy szorításban legyen a nyaka, miután elmúlt a fájás, nyomtam még egy nagyot,kibújt a kis teste, a második fájással kijött a kis lába! :) Így lett meg 3700 grammal és 51 centivel itthon a saját ágyunkban a nagylányom. Semmi baja nem lett, azonnal vittek minket kórházba,nekem is csak egy fájdalommentes apró repedésem lett. de másnap törökülésben vártam a dokit. Véleményem szerint sokkal jobb otthon szülni mint kórházban, bár én sem így terveztem. sokkal könnyebb, nyugodtabb, elkerüljük néha a felesleges beavatkozásokat, és nem sürgetnek,hanem a baba és a saját tempónkba jöhet világra a babánk!

Esetleg járt már így más is,aki otthon szült?

(nemrég törölték ugyan ezt a kérdésem)


2014. máj. 21. 13:47
1 2 3
 11/21 A kérdező kommentje:

egész nap? Neked este 5 től már egész nap van? egyébként meg rendszertelen gyenge fájásokkal nem sokmindenki rohangál kórházba...

Minek mentőt hívni? talán mert párom nem indul el autóval úgy hogy látszik a gyerek haja...

az a mondta meg hát na...mindenki értse úgy ahogy akarja, de ott van hogy "az ÉN véleményem..."

Na de mindig is lesznek irigy "anyukák" :)

2014. máj. 21. 15:53
 12/21 anonim ***** válasza:
60%
Amikor először kiirtad, akkor is mindenki elmondása, hogy milyen felelőtlen vagy
2014. máj. 21. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
66%

Kórházban szültem negyed óra alatt, egyből a torlódások jöttek. szerencsére kórházban voltam, mert ha otthon vagyok akkor otthon szülök és azt nem akartam.


Mire is lennénk irigyek?

Mire vagy te ennyire büszke?

2014. máj. 21. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
76%

Én is olvastam az előző kérdésedet. Ha 1 óra mire a mentő is kiér, gondolom kocsival sem lett volna kevesebb idő beérni. Így viszont szerintem is felelőtlenség volt részedről, hogy fájásokkal nem jelentkeztél a szülőszobán. A másik kérdésedben valahogy máshogy is fogalmaztad meg a történet elejét, ha jól emlékszem. Még közeli kórházba is bemegyek 10-20 perces fájásokkal.


Szuper, hogy amúgy jó élményed maradt, nekem amúgy nincs bajom az otthonszüléssel, ha az tervezetten, és felkészülten történik, bár nem vagyok hozzá elég bátor (?). Örülj, hogy jól vagytok.


És betojtam volna, ha otthon kell megszülnöm a gyereket, segítség nélkül. Nem csesztetett senki a kórházban, teljesen nyugodt volt a légkör, nem avatkoztak be, csak annyit, amennyi még hasznos volt.


Valahogy úgy érzem, és ne haragudj ha nem így van, hogy te most ezzel a kérdéssel szimplán a kedélyeket borzolod.

2014. máj. 21. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
84%

Teljesen problémamentes terhesség után néhány napja szültem. Mi beértünk a kórházba (magzatvíz elfolyt otthon), de otthoni körülmények között tuti én se irogatnék most itt és a baba se lenne már életben.


Minden rendesen indult, aztán a kitolási szakasznál fájásgyengeség és forgási rendellenesség miatt a baba elakadt a szülőcsatornában. Hirtelen beözönlöttek még plusz emberek, a doki vákuummal húzta, valaki rám feküdt, gyakorlatilag kipasszírozták, mert az oxigénhiány határára került.


Utána a méhlepény szívósan tapadt, szabad műtő épp nem volt, az orvos kétségbeesésében érzéstelenítés nélkül, darabokban tépkedte ki a méhlepényt (érzésre az élvebelezéshez tudnám hasonlítani). Az utolsó 10 percre már lett műtő, ott fejezték be kürettel. Ha nem kezdik el kiszedni és nincs műtő, akkor vagy elvérzek, vagy mire kórházba kerülök, életmentő megoldásként ki kell venni a méhemet.


Tehát nálam az otthonszülés egyenlő lett volna a baba és a saját halálommal. Így én inkább örülök, hogy volt a közelben egy műtő és szakorvosok.

2014. máj. 21. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
Nem tudom miért bántjátok a kérdezőt!Miért lenne felelőtlen?A baba jött nem tolhatta vissza a babát,hogy várj még mindjárt itt a mentő.Az anyai ösztönök jötte és világra hozta a babát.Azt,hogy mennyit késett neki a mentő nem tehet róla.Én Gratulálok :)
2014. máj. 22. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm utolsó! :)

egyik hozzászóló kérdezte mire vagyok büszke? Rátok :)

Ugyanis ha valakinek van egy olyan élménye amit nem tud magában tartani az örömtől, és megossza másokkal, Ti rögtön a rosszat a felelőlent látjátok benne!

Egyébként meg mostmár úgyis mindegy, akkor megírom hogy marha büszke vagyok a gyerekemre, amiért ilyen ügyesen "csinálta" a dolgát.

És büszke vagyok egy picit magamra, amiért gond nélkül megszültem itthon a gyerekemet,felkészületlenül, hiszti nélkül...

2014. máj. 22. 13:48
 18/21 anonim ***** válasza:

szia!


én szilveszter este majdnem itthon szültem...délutántól éreztem fájásokat,de lazán vásárolni mentünk készítettem a hidegtálat estére tüzijátékozam a fiammal...aztán 19 óra körül elmentem fürödni,hogy derüljön ki jósló vagy sem 39 hetes voltam amúgy aznap!hát felerősödött ekkor szóltam a férjemnek,hogy ez nem játék induljunk!!anyósomék itt voltak éppen,így a fiam megoldva...a kádból alig bírtam kimászni,a kórház 15 percre van a liftben már alig álltam a lábamon... kerítettünk egy ügyeletest aki vigyorogva két koccintás között lazán vette ,még nem úgy nézek ki aki szül közölte...megvizsgált azért persze... na onnan már a szülőszobára nem jutottam át, teljesen eltűnt méhszáj,és jöttek a tolók!!!végül a kórházba érkezés után 10 perccel meglett a kisfiam!!!a még megfigyelésen voltunk hoztak egy nőt aki a mentőben szült meg... szóval aznap este nem volt sok dolguk az orvosoknak szülésznőknek!

2014. máj. 22. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:

Pörgős volt a napotok akkor! :) minden rendben volt?

Ha velem elindultak volna a mentősök, nekem is az autóban lett volna meg, aminél ezerszer jobb az otthoni szülés.

2014. máj. 24. 21:49
 20/21 anonim ***** válasza:
Nem érted, hogy nem az a baj, hogy otthon született meg a baba. Ha gond lett volna a szülésnél, és ezt nem lehet előre tudni, most nem lennél büszke magatokra. A többség azért indul el időben, hogy kockázatot csökkentsen. Te vártál, hogy csak véletlenül-e, azt nem tudom. De sokan mennek vaklármával szülészetre, mert még mindig így biztonságosabb. Kórházban. Főleg nem otthon, nem felkészülten.
2014. máj. 25. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!