Milyenek a szüléshez kérhető fájdalomcsillapítók (hatása)? Bővebben lent.
Spinálist akkor adnak, ha császároznak. Ennél fájhat a fejed, mert mélyebbre vezetik a kanült.
Két szülésemnél volt epidurális érzéstelenítésem. Amikor bekötik, egyáltalán nem fáj. Mozdulatlannak kell lenni (vagy ülő, vagy féloldalasan fekvő helyzetben), ez fájás közben nehezen kivitelezhető. Kapsz egy érzéstelenítő injekciót, az annyira fáj, mint más injekció, tehát nem vészes, aztán, ahogy benyomják a kanült, azt már nem is igazán érzd. Fura nyikorgó hangokat hallottam, meg néha kis villámlásokat éreztem, gondolom, hozzáért valami ideghez, de fájdalomnak egyáltalán nem nevezném.
Amikor elkezdik adagolni bele a cuccot, akkor pedig olyan érzés, mintha jéghideg vizet csorgatnának a hátad közepén.
Van, akinek megváltás, és minden fájdalma elmúlik, de én nem voltam ilyen szerencsés. Nagyon bíztam az EDA-ban, mert be voltam tojva a fájdalomtól, de az első szülésnél féloldalasan hatott (a jobb oldalam elzsibbadt, érzéketlenné vált, a bal ugyanolyan maradt, ott a fájást is ugyanúgy éreztem.
A második szülésnél szinte egyáltalán semmi hatása sem volt, kicsit bizsergett az egyik talpam, annyi. Ugyanúgy fájt, mint EDA előtt, aztán egyre erősebben, tehát nem hatott. Bár állítólag gyorsította a tágulást, hát nem tudom...
Magam másztam át a szülő ágyra, szülés után át a hordágyra, akkor picit gyengébbnek éreztem a jobb lábam, mintha kicsit elültem volna, de mikor két óra megfigyelés után felkelhettem, már minden érzékem olyan volt, mit rég. A spinálisnál kell vigyázni, nem szabad fejet emelgetni, felülni egy darabig, nagyon sok folyadékot kell inni, mert ha nem, akkor nagyon fájhat utána a fejed, de az EDA-nál nincs ilyen. De spinális csak császárnál van.
A gázt nem próbáltam, arról nem tudok mit mondani.
Könnyű, gyors szülést, egészséges babát kívánok!
Ahol én szültem, ott a gázt nagyon nem javasolták, így arról nincs tapasztalatom.
A spinális és az epdurális érzéstelenítés között lényegében az a különbség, hogy a spinálisnál a gerinc mélyebben fekvő részébe kerül a gyógyszer, mint az epidurálisnál. Ezért itt a mellékhatás és a szövődmény kockázata nagyobb és a fájdalomcsillapítás mértéke is erősebb, tulajdonképpen teljes az érzéstelenítés, míg epdutállal akár sétálni is lehet. Spinálist csak programozott császárnál szoták akalmazni.
Én epidurálist kaptam az első két szülésnél (a harmadiknál semmit, tehát van összehasonlítási alapom), inkább azért, hogy felgyorsítsa a tágulást és nem fájdalomcsillapítónak. Nekem jó tapasztalataim vannak. Mivel olyan hatása is van, hogy az izmokat lazítja, ezért az én hosszúnak ígérkező vajúdásomat felgyorsította. Míg előtte 4 óra alatt nem történt semmi, utánna 2 órával már megszületett a baba. A fájásokat továbbra is éreztem, de jóval enyhébben. Kitolásnál is éreztem mindent, de az igaz, hogy jobban tudtam iránytani a nyomásokat, amikor nem voltam érzéstelenítve. Szóval lehet, hogy a kitolást lassíthatja kicsit. Elég ritkák a mellékhatások, a korházban ahol legutóbb szültem, azt mondták, hogy egy évben 1-2 esetben fordul elő, hogy megsérül az idegeket körülvevő burok, ilyenkor 24 órát feküdni kell a biztonság kedvéért.
Maga a művelet pont annyira fájdalmas, mint egy vérvétel vagy hasonló. Először érzéstelenítőt adnak, utánna vezetik be a csövet, azt már nem nagyon lehet érezni.
Ha van még kérdésed szívesen válaszolok.
Szia.
Én epidurálist kaptam. Nagyon jó volt, de a vége felé már nem ért semmit. A tolófájásokat már ugyan úgy érezni fogod, hogy tudd mikor kell nyomni, de a vajúdási fájásokat nagyon jól csillapítja egy jó ideig. Maradandó fejfájást nem okoz, csak másnap fájhat a fejed tőle. Nekem nem volt semmi bajom. Gerincbe adják, de alig lehet érezni, hidd el, akkor annyira fáj a hasad, hogy meg se kottyan egy tűszúrás. Én rettegek a tűktől, 3× szúrták meg a gerincem, mire jó lett, mert össze vannak csúszva a csigolyáim és nehezen találta meg a jó helyet, de alig éreztem belőle valamit.
Ahol én szültem, ott nem altatnak császár alatt, de biztosan ezt is korháza válogatja. Kérdezz rá nyugodtan.
A cső végig ott marad, de a gyógyszert időnként fecskendővel adagolják bele valahol válladnál, mert a hátad közepére végig felragasztják a csövet. Én mindkétszer csak a tesztadagot kaptam meg, mire megint kaphattam volna, már tolófájásaim voltak.
Gondolom azért altattak, mert nagyon gyorsan kellett műteni. Ez másodjára nem biztos, hogy így lesz, lehet sima szülés is, és helyi érzéstelenítős császár is, nem? Egyébként az altatást sok helyen elkerülik, ha csak lehet, inkább spinárist csinálnak.
Remélem minden simán megy majd :)
BÚÉK!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!