Lehet olyat, hogy én előre szólok a szülésznek, hogy császárral szeretnék szülni? Megteszi? Az mennyire fáj? Rosszabb mint a természetes szülés?
Nekem is jó volt a császárom, bár utána lógtak belőlem a csövek (katéter, hasi drain), de 12 óra múlva ki is vették őket (fájdalommentesen). Addig meg úgy is csak feküdhettem, mert érzéstelenítettek. Az első pár felkelés kellemetlen volt, húzódott a seb, de nem volt fájdalmas.
Aztán mégis szültem természetes úton 3 évre rá, hát maga a rémálom, minden rosszból kijutott ami csak kijuthatott egy hüvelyi szülésnél, és még a gyerekem is oxygénhiányos lett, mert elhúzódott a kitolás, és már nem lehetett császározni. Azóta is furdal a lelkiismeret, hogy én barom miért nem mondtam, hogy legyen ez is császár. :(
Az a baj, hogy attól hogy X-nek jó sima szülése volt, attól még Y-é lehetett borzalmas, és ha V-nek jó élmény volt a császárosszülés, attól még Z műtéte nagyon fájdalmas is lehetett.
Szóval nincs aranyszabály, hogy az egyik vagy másik a jobb. Főleg hogy melyik hogy fáj. De általában azért elmondható, hogy a sima szülésnél a szülés előtt van a nagyobb fájdalom, míg a császárnál a szülés után.
Olyanokat kérdezz esetleg, akik mindkét módon szültek, talán ők adhatnak neked reálisabb képet arról, hogy miért jobb-rosszabb az egyik vagy másikfajta szülés.
Én simán szültem 3x, és mind a három jól sikerült.
3ismerősöm van, akik 2x szültek egyet simán egyet császárral. MInd a hárman azt mondták, hogy a sima szülés sokkal jobb volt, és nem választanák mégegyszer a császárt. (MInd a háromnak indokolt volt- nem kívánságműsor)
Én nem vagyok császárellenes, csak én konkrétan rettegtem tőle mind a három terhességem alatt, hogy nehogy arra kerüljön sor, mert iszonyúan féltem tőle, hogy felvágnak. Ez ilyen fóbia volt már szinte. De szerencsémre nem került rá sor.
Magyarországon csak anyai vagy magzati indikáció miatt lehet császár,de kérni nem lehet.
novemberben szültem császárral, az első felkelés nem volt életem legkellemesebb élménye,de nem volt vészes. engem nem viselt meg annyira,de nem szabad az embernek elhagyni magát, annál rosszabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!