Volt, aki a fájásgyengeség ellenére úgy érezte, hogy a fájásai brutál erősek?

Szia!

A fájásgyengeség nem azt jelenti, hogy gyenge a fájás, vagyis nem fáj annyira, hanem hogy a fájásnak a fájdalom ellenére nincs hatása. Ezért lelassul a szülés, nem halad a baba, az anya padig fárad.

Ezért szoktak oxitocint adni, hogy a fájásnak eredménye is legyen, ne "csak" fájjon. Vagy ha annyira elfárad az anya, vagy nem hat kellően az oxi, akkor szoktak császározni.

(Nálunk is ez volt, de végül sikerült megszülnöm a babánkat, igaz, segítséggel.)

Hogy a következő szülésre nézve van-e valamilyen összefüggés, azt nem tudom, de nem vagy anyámasszony katonája!

Szia, nagyon érdekes amit írsz, mert a fájásokat elvileg (úgy tudom) a méhizom összehúzódása-elernyedése okozza. Nekem is fájásgyengeségem volt, de én tényleg nem is éreztem semmit, csak a gép mutatta az összehúzódásokat. 2 óra múlva megkaptam az oxi infúziót, és az indította be a folyamatot. Tűrhető volt. 5 óra alatt lett meg a lányom.

Nem vagy anyámasszony katonája! A történeted is megerősíti azt, hogy nincs két egyforma nő, nincs két egyforma szülés!

1-es vagyok

#4: Érdekes dolog ez szülés, fájások, stb. A 35. héten (az első NST-n) bent fogtak a kórházban, mert a gép szerint 10 perces fájásaim voltak, állítólag nem is kicsik. Ebből én egy-egy kósza keményedést éreztem. Aztán mikor 6 héttel később tényleg szültem, jöttek a brutális fájások közel 5 órán keresztül (a burokrepesztéstől számítva, egyébként már előtte 10 órát vajúdtam). Mire megszületett a kisfiam, amit a doki segített szinte szó szerint a világra azzal, hogy nyomta a hasamat, én teljesen kimerültem, remegtem, mint aki a hűtőben vacog. :)

Közben többször lelassultak a fájások, kaptam oxit, sétáltattak, állnom kellett az ágy mellett, néha majd összeestem a fájdalomtól és a fáradtságtól. De a szülés lassan haladt, a fájások nem vitték előre, a méhszájam is lassan tágult, az utolsó ujjnyit a doki simította el végül. A tolófájásoknál többször is mondták, hogy már látják a haját :D, aztán a fájásszünetben visszacsúszott szegénykém. (Akkor jött a hasnyomás, ami akkor már a megváltás volt számomra, s abszolút nem volt kellemetlen sem, csak óriási segítség.)

#2: Megértem, hogy legközelebb nem akarsz próbálkozni. (Én azért bízom magamban, s mint ahogy #3-s írta, ennél rosszabb csak nem lesz! De én még attól messze vagyok, a kisfiam még csak 3,5 hónapos.)