Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Szülés után mennyire változtat...

Szülés után mennyire változtatok meg lent?

Figyelt kérdés
Leginkább a 3-4 vagy több gyerekes anyukákra lennék kíváncsi, hogy ennyi természetes szüléstől nem lesz egészségügyi problémájuk? Ez a méhét és a testét is megviseli egy nőnek. A problémák ellen, hogy lehet védekezni és milyen gyakori, hogy ettől valakinek később problémája lesz?
2013. okt. 8. 10:25
 1/7 anonim ***** válasza:
Nekem most született a 3. babám. Az első kettőnél vágni és varrni is kellett... Nem igazán tetszett amit láttam utána, de igyekeztem elfogadni. Aztán a 3. terhesség alatt még jó kis visszértágulatom is lett a szeméremajkaknál, az rettentő csúnya volt. Ehhez képest a szülésnél nem is kellett vágni, és megúsztam 3-4 öltéssel. És a legszebb az egészben, hogy talán még jobban néz ki, mint amilyen a gyerekek előtt volt. Nagy szerencsém volt ezzel a babával meg a doki is ügyes volt azt kell mondanom. Örülök, hogy így alakult, és nem maradt úgy, mint a 2. után (ő volt a legnagyobb súlyú, aztán meg a varratok is szétcsúsztak, nem forrt össze túl szépen.) Szóval nálam az utolsó bébi mentette meg a helyzetet, ha mondhatok ilyet :).
2013. okt. 8. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Azt még oda akartam írni, hogy egy kis tornával sokat segíthetsz magadon. Segíthet a vizelettartási gondokon is, meg a hüvely izomzatának is jót tesz. Nekem pl a hasam is egész jól visszahúzódott mindig, és nem is volt egyéb gondom, csak az esztétikai kérdések... Ez biztos alkattól is függ, de nem törvényszerű, hogy "tönkretegyen" több gyerek.
2013. okt. 8. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Nagyon. Legjobban az első után, akkor sajnos vágtak és szakadtam-repedtem is.

Az esztétikai része mondjuk nem annyira izgat, mert csak a férjem látja, neki meg így is tetszik, inkább az a rossz, hogy a hegek és sebek nyomai nem múlnak el. Kisebb csomók, érzékeny területek itt ott, a gáton meg egy nagy hupli, ami melegben, vagy ha nagyon fáradt vagyok, estére ödémásodik, a szűzhártyámnak a maradék része ott lifeg, sokszor kifordul, pedig már 16 hónapos a legkisebb.

Teljesen száraz lettem, síkosító nélkül nem is megy gyakorlatilag soha, bármennyire rá vagyok hangolódva.


Gondolkodom egy plasztikai beavatkozáson, de azért nem ajánlják sokan, mert akkor is lesznek sebek, varratok, szóval egykutya. És meg mert még nincs kizárva egy negyedik.


Kellene sokat pihenni meg intimtornázni, nekem a hüvelyem tágabb lett, sokszor bemegy a levegő, de van hogy a víz is. :( Nincs elég kitartásom hozzá, eddig ahányszor belekezdtem, mindig befuccsolt a projekt.


A nődokim szerint a méhem remek állapotban és sok egy vagy két gyerekes anyuka "cserélne velem gátat". Hét nem tudom, az orvosom olyan biztatós fajta. :)

2013. okt. 8. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!:)


Igazság szerint nem is az esztétikai részétől félek, mert azt szerintem megtudnám szokni és mindenhogy tetszenék majd a férjemnek, hanem sokkal inkább az egészségügyi részétől.


Sok természetes szülés utáni szövődményről hallottam, ami nagyon elvette a kedvemet a természetes szüléstől. Nem szeretném, hogy megereszkedjen a méhem, inkontinenciával szenvedjek, aranyerem legyen és tág legyen a hüvelyem...


Lehet túlbonyolítom és butaságokat írok, mert még nem szültem és csak a körülöttem lévő idősebb anyukák véleményét hallgatom.


Ha a szülésnek ezt a részét nézem a császármetszés nem jobb, ha egy csomó problémát kilehet vele védeni?

2013. okt. 8. 16:45
 5/7 anonim ***** válasza:
Attól függ, de attól meg más nyavajád lehet. Meg mondjuk a császár száma limitálva van, így nem mindegy hány gyereket akarsz. De pl. ott meg akkor a hasad lehet érzéketlen marad a vágásnál vagy ilyesmi. Amúgy nem minden a hüvelyi szüléstől van, van, ami már a terhesség alatt kijön, pl. aranyér is már kijöhet alatta, nem csak a nyomástól...
2013. okt. 8. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Csaszar utan sok gondom volt.eloszor catheter utan gyulladas majd sebgondok majd hasi osszenovesek nem jott ossze a masodik baba 5 evig.

Majd a kovetkezo terhessegnel fajdalom a hegnel majd szulesnel nagy verzes ezert mutet a hegem megreped hasam tele verrel ami kesobb begyulland intenziv osztaly uj mutet.

Pedig az elso csaszar kikerulheto lett volna ha az orvosok megengedik a faros szulest a pici elso fiamnal.

Szoval jol rafaztam a csaszar konnyebb esetre.

2013. okt. 8. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Ez lehet hihetetlenül hangzik,de én szűkebb lettem ,mint voltam.Az orvosom olyan szépen varrt ,hogy érezni nem lehet semmit,sokan mondják hogy hepe hupás,nekem szép lett alig észre vehető.Inkább belül vagyok kicsit dimbes dombosabb,vagy hogy is írjam,de az sem engem sem a férjem nem zavarja,mert az ugye nem is látszik.Nekem a szex volt problémás szülés után 6 héttel volt ugye az első alkalom,hát véreztem rendesen,és még nagyon sokáig minden alkalommal.Szerintem ez épp a szűkössége miatt alakult így.De most már minden olyan mint régen :)
2013. okt. 9. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!