Hogy veszik a bátorságot a szülésznők, orvosok hogy beszoljanak, megalázzák a kismamákat?

Nem biztos, hogy mindig paraszt. Gondolom neked is volt már rossz napod, nálad is előfordult már, hogy nem úgy szóltál vkihez, mint kellett volna.

Lehet, hogy már bent volt a doki 24 órája, fáradt, elege van stb.

Én erre tényleg azt tudom mondani, hogy aki hagyja magát, azt meg fogják alázni. Nem biztos, hogy a szülészeten, nem biztos, hogy a boltban, de itt-ott fog találkozni olyan emberekkel, akik ebben lelik örömüket, és élni fognak a lehetőséggel.

Én konkrétan konfliktuskerülő ember vagyok, nem szeretek veszekedni, nem szólok be senkinek, tisztelettel viseltetek minden kórházi (és nem kórházi) alkalmazottal szemben. Tudom, hogy nagyon jól tud esni egy "Köszönöm szépen a kedvességét" vagy egy "Kellemes napot kívánok!", és ha valaki morcos, olykor ez kizökkenti, jobb kedvre deríti. Tisztában kell lennünk azzal, hogy aki a kórházban dolgozik, az is ember. Nem tudhatjuk, hogy azért morcos, mert a férje csalja, vagy éppen készül bedőlni a hitele. Vagy ki tudja?

Persze, ez sosem mentség arra, hogy megalázzuk egymást. Velem sosem fordult elő, hogy hagytam volna elfajulni a helyzetet, pláne nem kórházban. Sokszor egy udvarias visszaszólás többet segít, mintha flegmán és bukón vitázni kezdenénk.

Azt viszont aláírom, hogy kismamákkal és újdonsült anyukákkal nem lehet egyszerű, a hormoningadozás, a szülés ténye, az anyává válás folyamata nem biztos, hogy olyan zökkenőmentesen zajlik, érzékenyebbek vagyunk, néha arra is harapunk, ami ártalmatlan. Viszont aki ezt a csodás hivatást választja, hogy újszülöttekkel, kismamákkal, anyukákkal foglalkozik, annak már tanulmányai alatt szembesülnie kéne a nehézségekkel, és aki erre nem alkalmas, inkább válasszon más pályát.

36 hkm

Sziasztok, nekem ezzel az a tapasztalatom, hogy kb. félidős lehettem, amikor elköltöztünk, ezután mentem be az ottani sztk-ba, még akkor nem fogadtam orvost sem.

Ez volt orvossal életem legrosszabb 10 perce...

Kezdte rögtön azzal, hogy megkérdezte, szedek-e valamilyen terhes vitamint. Mondtam, hogy igen szedek, de azt, amit kaptam, hát finoman szólva nem voltam felkészülve rá.

Elkezdett nekem arról (szinte ingerült hangnemben) szónokolni, hogy mennyire baromság ez a terhes vitamin, nem Afrikában élek, hogy ne tudnám táplálkozás útján is bevinni a szükséges anyagokat, plusz miért kell nekem 4 kilós gyerek, azt meg is kell szülni ám! Hát őszintén szólva, meg sem tudtam mukkanni a döbbenettől, főleg, hogy egy egyszerű kérdésemre (sajnos már nem emlékszem mi volt az, de valami általános, de miért is van ott? no mindegy) annyi volt a válasz: "hölgyem, ne akarja már maga is mikroszkóp alatt végigkísérni a terhességét!"..

Zárásul megjegyezte, hogy mindig ilyen erősen sminkelem magam? "Érdekes, hogy erre van időm"..

Engem a sírás kerülgetett, amikor kijöttem a rendelőből, ráadásul anyukám is velem volt, aki végighallgatta az egészet és mind a ketten értetlenül álltunk a viselkedése előtt. Na akkor fogadtam meg, hogy kerül, amibe kerül, én biztosan orvost fogok fogadni, és az sem érdekel, ha csak a pénz miatt fog kedvesen beszélni velem.

Szerencsére sikerült kifognom egy szakmailag elismert, igaz ő sem a legnyitottabb orvost, aki ha nem is cukormázasan kommunikál, de legalább emberi módon, sértéseket mellőzve teszi azt.

Hogy mi a véleményem? Aki emberekkel foglalkozik, az igenis legyen olyan rugalmas, hogy a nem éppen barátságos hangnemét megtartja magának és feleslegesen nem sérteget senkit..

A másik oldalt nézve én elhiszem, hogy nekik is vannak ellenszenves pácienseik, hiszen megannyi ember megfordul náluk, de én nemcsak az orvosnál, hanem máshol is elvárom az emberi hangnemet, ha már én is úgy megyek oda.

Főleg, hogy mindig figyeltem arra még a fogadott dokimnál is, hogy hülyeségekkel ne raboljam az idejét, vagy ne kezdeményezzek akkor beszélgetést, amikor látom, hogy éppen rossz passzban van.

Zárásul megjegyezném, hogy még a baráti hangnemnél is fontosabb, hogy ha normálisan nem is tud kommunikálni, de szakmailag ne múlasszon a nemtörődömsége miatt.