Kedves férfiak! Miért van az, hogy a férfiak (már aki) szeretnének gyereket, szülés után meg sír a szájuk, hogy a nejük elhasználódott, le van élve? Tág a punci, rossz a szex, lóg a cici, kövér az asszony, stb.
Aztán megy a nyavalygás, meg a k.rvázás. Tényleg azt hiszi a kedves férfitársadalom, hogy a babát a gólya hozza???
Mert, ha nem ezt hiszik, és tisztában vannak vele, hogy a nők a hüvelyükből nyomják ki a 3-4 kilós gyereket és utána a mellükből szoptatják, akkor nem értem, hogy mire várnak. Csodára???
(Akinek nem inge, ne vegye magára. Sok ellenpélda van - és sok színlelt ellenpélda és kirakatházasság -, én most azokra vagyok kíváncsi, akiknél így van, hogy mégis mi járt a férfi fejében. Valóban meglepődött, mikor rájött, hogy ez már nem nő, hanem anya/asszony. Tényleg nem tudta előre, hogy mi az ára a gyereknek? Vagy ha tudta, akkor csak nem tudta az árát megfizetni/viselni a következményt?)
A kérdésem pusztán teoretikus. Nem foglalok állást. De nagyon lenyűgöz az emberi gondolkodás és ezért tettem fel a kérdést.
Látom, hogy a férfiak nem tülekednek válaszolni, így bátrokodom elmondani, hogy én miben látom a kérdés egyik(!!!)rákfenéjét.
Ugye azt nem kell külön taglalnom, hogy a természet (az erre kényesek nevezhetik teremtésnek is) úgy alkotta meg a nőt (a férfit is, de ez most nem tartozik szorosan a kérdéshez), hogy fiatal, vagyis a párválasztás korában hódításra alkalmas, vagyis szép és kívánatos legyen. Nézzünk meg egy 18 éves csajszit, aki jelen pillanatban olyan idomokkal rendelkezik, amitől minden hímnemű egyednek beindul a nyálelválasztása. Ehhez társul még a feszes has, és sima bőr, hogy a rafináltan kialakított göncökről ne is beszéljek. Egy élő csapda! Egy légypapír! Szegény Ádámnak megpecsételődött sorsa. Csak ránéz és szerelembe esik. És mint az én példámban említettem, a szerelem vak. Ádám nem látja azt, hogy a természet mindössze annyi szerepet osztott rá, hogy megtermékenyítse a nőt, és felnevelje az utódot. Besétál a csapdába, és várja a nagy boldogan gyereke(-ke)t. Aztán egy keddi napon arra ébred, hogy asszonypajtás itt is, ott is túlcsordul, kifolyik az egykor rásimuló nadrágból. Sebaj, gondolja, este nem látszik. Csakhogy a természet itt is kibabrál hősünkkel, hiszen a legkedvesebb játékszerei helyén (Ó, iszony!) két, valami egész más állagú micsodát talál. És mintha bizony mindez még nem lenne elég, jön a végső csapás; múlik a szerelem, és ezzel egyenes arányban nyílik a szem. Jön a felismerés; Istenem, én nem azt a lovat akartam.
Mindez nem lenne tragédia, ha Ádám a munkahelyén magára találna. Ha nap mint a nap a jól végzett munka örömével térhetne haza. Sajnos azonban csak nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy munkahelyükön képességeiknek megfelelő feladatokat oldanak meg. Meló után hazatérnek a "mentsvárba", játszva az erős hímet, de titkon kényeztetésre, megnyugvásra várva, de ott a kutya se törődik velük, mert a család szemefénye ma állt fel, vagy mondta az első szót, ment iskolába, vagy... stb.
Persze ez csak egy verzió, és csak arra hivatott, hogy beindítsa a férfiak mesélhetnékét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!