Apás szülésed volt? Mit szólt hozzá az apuka?
Én az apuka voltam. Felemelő élmény volt. Az elsőnél ('93)délután szültünk, rengetegen voltak, és sokáig kint kellett várjak, mire beengedtek már a szülőágyon volt. Kint halálra izgultam magam, nehogy elfelejtsenek szólni, és megszüljön nélkülem!
A másik kettőt hajnalban szültük, ott rögtön mehettem vele. A másodikat a kezembe nyomták, amíg a nejem "rendbe rakták", annál felemelőbb élményt nemigen tudok, mai napig bennem van. A köldökzsinór apuka által történő elvágását, videozgatást a részemről hülyeségnek tartom: nem ez a dolgom, az "indulási oldalnál", azaz a nejem mellett van a helyem, az a lényeg.
Ma is bemennék, azt hiszem ennél fontosabb esemény nincs egy pár életében, és ha megvan rá a lehetőség akkor ezt együtt kell átélni!
Nálunk is nagy élmény volt! Végig bent volt velem, segített mindenben.. Először simogatott, de az nagyon idegesített, úgyh mondtam neki, h inkább ne.. nem sértődött meg rajta, előre felkészítettem, hogy lehet kicsit erélyesebben szólok majd valamiért.. aztán végig törölgette az arcom vizes ruhával! Nagyon sokat jelentett!
Látott mindent, hallott mindent.. Amikor kitették a hasamra a babát, ő is sírt örömében! :) felejthetetlen élmény volt neki! Aztán elvágta a köldökzsinórt is, azt is élvezte. Majd amikor engem "rendbe raktak", elment a babával a fürdetésre stb.. végig fényképezte!
Utólag azt mondja, hogy azért voltak durva részek, és hogy elég volt neki egy életre a vérből.. de nem bánta meg! És remélem, a kistesónál is be fog jönni, csak ügyesebben helyezkedik majd!
Az Én férjem már az elején eldöntötte, hogy bent akar lenni (Én örültem neki).
Ott volt, mindent nézett (nem egy finnyás típus), megnézte a Kisfiúnk haját mikor már látszott stb. :)
Elvágta a köldökzsinórt (amiről azt hitte marha könnyű lesz) :)
Azt mondta ha lesz még egy gyerekünk akkor is bent akar lenni, és hogy EDDIG élete legszebb napja az esküvőnk volt, most már a gyerekünk születése. Ő nem sírt, bár láttam rajta a meghatódottságot.
Itatott, fényképezett, támasztotta a fejem- sokat jelentett.
Aztán mikor ott hagytak minket a 2 órás megfigyelésre, kielemezte nekem a gátmetszést :D és azt hogy "olyan kis helyen kijött bakker".... szóval jót nevettem rajta :)
Az elsőnél megkérdeztem, hogy akar-e, azt mondta, hogy természetesen.
A másodiknál dettó, akkor felháborodva mondta, hogy ki nem hagyná, hogy gondolom! Akkor nagyon otthonosan mozgott a szülőszobában, a dokira rá is szólt amikor majdnem elvágta a köldökzsinórt, hogy az az ő dolga, engedjék csak oda.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!