Mit tegyek? Lehet ezt túl vészelni, pedig a férjem is mindenben segít.

Én is olvastam már több ilyet, és nem tudom elképzelni, milyen lehet. Nem szeretném átélni, sajnálom, hogy veled megtörtént.

Egyrészt az biztos, hogy ennek így kellett lennie, oka volt, és jobb még így is, mintha később történt volna, azt még nehezebb lenne feldolgozni.

Másrészt én biztos kérnék szakembertől segítséget, mert ezt egyedül kemény dió feldolgozni. Keressetek egy jó pszichológust, és járjatok el a férjeddel, segíteni fog!

Harmadrészt én biztos, hogy ahogy lehet mielőbb vállalnék egy másik babát, az kicsit elnyomná a fájdalmat, de persze az elsőt soha nem felejteném el, sőt lehet, egy keresztet is állítanék neki az udvarba.

Ne hagyjátok, hogy ez tönkretegye az életetek, éljetek tovább. Nehéz, de jobb lesz!

átérzem a fájdalmatokat. őszintén sajnálom. 2007-ben szültem 40. hétre született a kisfiam és 3 naposan meghalt. nem emlékszem, hogy mi segített, nem tudom, hogy hogyan éltük túl. áprilisban született meg a második kisfiunk. és még mindig szoktam gyászolni.

gyászoló ember gyászoló emberen nem tud segíteni. szerintem éppen azok a mamák nem tudnak segíteni, akik maguk is átélték, hiszen tudják (nemcsak hiszik vagy gondolják), hogy semmi nem segít. Egyszerűen csak emberi törvény továbbmenni, akkor is ha már nem él benned sem hit sem remény. Ennyi, egyszercsak továbbmész.

Őszinte részvétem!

Kívánom Nektek,hogy nem is olyan sokára gyönyörű,egészséges babátok szülessen.

Fogadd őszinte részvétemet!:(

Az én könnyeim is ömlenek...

Egy gyermek elvesztése olyan törés az életben, ami már egészen másfelé visz, mint emerre elindultál, és nincs lehetőség visszakanyarodni...

Én 10 hetesen vetéltem el, nem volt szívhang. Tegnap kellett volna megszületnie... Már 3 hónapja próbálkozunk a következő babával, de:

nem akarom, és nem is tudom Őt elfelejteni! Nincs olyan hét, hogy egy szerelmeskedés után, a páromat ölelve, ne sírjak... Pedig már 8 hónapja, hogy nincs velünk.

Lassan enyhül a fájdalom, nem is gondoltam volna, hogy ennyire lassan.

Tudom, hogy a mi kisbabánk az égben és boldog. Ez néha elég teljesen, és beszélek hozzá, és boldog vagyok, hogy az édesanyja lehetek, de néha olyannyira kevés, hogy itthon, egyedül, ordítok, hogy segítsen valaki!!...

Sírj sokat! Nagyon sokat! Ott és akkor, amikor érzed, hogy kell!

És tudd azt is, hogy eljön az az idő, amikor boldog család lesztek egy másik babával!

Kapaszkodj a párodva, ne szégyeld! Te is épp olyan támasz vagy neki, mint ő neked.

Én sokszor ismételgetem magamban ezeket a mondatokat, amiket leírtam neked, meg azt is, hogy az én kis Angyalkám földi küldetése beteljesült! Ha felnőtt volna, akkor sem én döntenék arról, hogy mikor legyen vége... Ő tökéletes volt, és az is maradt! És légy büszke rá!

Tudom, kell még idő, hogy így lásd, de hidd el, eljön az is!

:'