Mennyire gyakori még, hogy kórházban nem ehet és ihat szülés közben a kismama? Melyik kórházak ilyenek?
Dél-pesti Kórház
1. baba: nem lehetett enni, inni minimálisat, mert nem tágultam két nap alatt sem, kétséges volt, hogy természetesen születik -e a baba.
2. baba: villámszülés volt, 1,5 óra alatt megvolt a baba, itt ehettem szőlőcukrot, csokit és ihattam, mert látták, hogy nagyon gyorsan halad a szülés. Még branült sem kötöttek be ekkor.
Kiskunfélegyházán szültem, 14 órát vajúdtam nem ehettem és nem ihattam.
Már szédültem a kiszáradástól, de a kitolási szakasznál rám jött a hányhatnék, és hála istennek semmi nem volt a gyomromban így nem is jött ki semmi, máskülönben ott hányom össze magam..
Már a végén könyörögtem a vízért akkor sem kaptam.
Szülés utána szülésznő adott vizet, mert éjszaka mentem a fájásokkal és nem vittem magammal ásványvizet.
Na de, a szülésznő elment traccsolni, én meg fel sem bírtam kelni vízért a szédüléstől és begörcsölt a lábam is, öszevéreztem az ágyat is, négykézláb másztam le az ágyról és mentem el a csapig, és senkinek nem tűnt fel hogy én négykézláb mászok, ennyi erővel akár fejen is állhattam volna.
erről ennyit...
Telkiben is lehet inni,és enni:)
Persze ez alatt egy kis vizet és csokit kell érteni(nem literes,és táblás mennyiséget):)
Hát Zalaegerszegen ELVILEG lehet bevinni a szülőszobára kis kekszet, szőlőcukrot, ásványvizet.
Gyakorlatilag nekem azt mondta a szülésznőm, hogy csak egy-egy korty vizet igyak, ha muszáj. Mondjuk, mindkétszer összesen 2 órát töltöttem a szülőszobán, lehet hogy amiatt volt szigorúbb. Akik végig ott vajúdnak pl egy fél napot, annak gondolom engedik a szénhidrát-, és energia-pótlást. Más kérdés, hogy ki az, aki fájások között enni kíván.
Viszont szülés után azonnal hozta oda a flakonomat, és megitatta velem az egészet, meg az őrzés egy órája alatt is még kétszer megtöltötte. :)
Császár közben az az 1-2 perc míg a gyomor kiüritésével bajlodnak a baba életébe kerülhet.
Amúgy a szülési fájdalmak közben szerintem kevesén éheznek meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!