Van itt olyan ember aki pánikbeteg és úgy lett kisbabája?

Hát én a terhesség alatt még pánikbeteg voltam, bár gyógyszert nem szedtem rá soha, tehát enyhe lefolyású volt. A terhességem nagyon jókedélyűen telt. A szülés, illetve nekem császár volt, az azt hittem, kemény lesz és bepánikolok majd. De így, hogy a párom velem volt és mindenki olyan figyelmes és kedves volt körülöttem, így csak 2-3 másodpercre kezdtem el érezni, hogy mindjárt elkap a roham, de tudtam uralkodni rajta.

Utána már igazán a gyereknevelésnél abszolút nem zavar be, illetve vannak helyzetek, amiket kihagyok, kikerülök, mert ott érzem, rosszul leszek. Aztán elmentem kb. 4 hónapja egy kineziológushoz, és azóta már rengeteget javultam, szinte meg is gyógyultam a segítségével.

Én küzdöttem vele elég sokáig. 15 éves voltam, mikor hosszú betegség után meghalt Édesanyám, 22 mikor Édesapám. Kb 17 éves voltam mikor először kijött. Gyógyszereket szedtem, hol jobb volt, hol rosszabb.Néha elhagytam őket egy rövid időre, aztán újra szednem kellett. 23 évesen férjhez mentem és felmerült a gyermekvállalás gondolata.Nagyon féltem tőle, nem akartam gyógyszerek mellett terhes lenni. Egy ideig halogattam a dolgot, de egyre erősödött bennem a vágy.Tavaly már annyira erős volt, hogy úgy döntöttem elhagyom a gyógyszert. Elkezdtem szépen leépíteni és kb 3 hónap alatt nullára redukáltam. Ez volt májusba és szeptemberbe terhes lettem. Attól a pillanattól, hogy elkezdtünk próbálkozni a pánikbetegség eszembe sem jutott, csak a baba lebegett a szemem előtt. A terhességem mesébe illő volt. Amennyire féltem tőle annyira imádtam. Szomorú voltam, mikor a vége felé közeledtem, de persze vártam is a kis jövevényt.Egyszer sem volt még pánik közeli állapotom sem. A szülés előtti napokban feszültebb voltam, de ez természetes. A kórházban is minden rendben volt. Csak két napot voltam benn, de jól éreztem magam, annak ellenére, hogy aludni nem tudtam. 6 hetes elmúlt a kisfiam, de nagyon jól érzem magam.Lefoglal nincs idő pánikolni, de nem is akarok. Nekem kellett a gyerek, hogy feldolgozzam a szüleim halálát. Remélem örökre elfelejthetem ezt a betegséget!

Vágj bele! Gyógyír lesz meglátod :)

4 eve diagnosztizaltak panik betegseggel de hosszu evek ota voltak problemaim es elegge elfajultak nallam a dolgok mire elmentem orvoshoz. A kisfiam most 22 honapos. Az elso babamat elvesztettem - akkor meg szedtem gyogyszert - nekem nem volt mas valasztasom vagy gyogyszer vagy orokos fajdalom, legszomj es szorongas. Onnantol viszont hogy elment az elso Kicsim abbahagytam a gyogyszert. sokaig tartott mire ujra teherbe estem: 10 honap. Terhessegem alatt dolgoztam vegig napi 10 orat az utazas 1-1 orat vett igenybe metroval minden nap. A 7. honapban a metro allomason kaptam egy olyan rohamot amilyet meg soha. Nagyon szerencsem volt hogy a ferjem otthon volt, meg nem indult el dolgozni. Alig birtam hazatantorogni ugy szedultem oszloptol oszlopig, kerites fa minden ami utamba kerult kapaszkodtam bele, hogy nehogy elessek. Mire hazaertem mar beallt a legszomj es a totalis panik. Frejem hivta a terhesgondozot mentot hivjunk o vigyen be? Aztan mar repultunk is a korhazba. Azonnal fogadtak sipoltam es sipoltam felvittek a szuleszetre oxygen es mint utolga kiderult nyugtatot kaptam de nekem csak azt mondtak Oxygen. Nagyon megijedtunk. A szulesem hosszu volt. A korhazbol 2x kuldtek haza, hogy vajudjak otthon ( nem Magyarorszag..) 44 ora pontosan mikor mar megszant a doki mert az oxytocin ellenere sem tagultam 4 cm-nel tobbet igaz meg ott topogott, hogy o ezt nem erti... 5 orat toltottem edes epiduralis mamorban es mar nem volt erom. Alig emlekszem valamire. Doki verge dontott azonnal csaszar. Eletemben az egyik legboldogabb perc az volt mikor betoltak a mutobe. Az anesztes elmagyarazta a sok baromnak, hogy be vagyok mar lazitva de ok akkor is probaltak ravenni, hogy kusszak at a mutoasztalra...hatalmas voltam. 152 cm magas vagyok a Kisfiam pedig 3.72kg-vel szuletett. Az anesztes es a doki volt a legjobb. Anesztes csak ennyit mondott: ertem mar! Neztem ra mi tortent: kisfiam nyakara minimum 3x ra volt tekeredve a zsinor ki sem tudott volna bujni ha kitagulok sem...szoval volt drama boven. De nem panikoltam mar akkor. Csak tul akartam lenni mindenen.

Meg a 7. honap utan elkezdtem jarni terapiara hogy ne kelljen gyogyszert szednem. Most is jarok,sokat segit. Megtanultam felismerni es onhipnozissal kilabalni a fenyegeto rohamokbol. Mostanaban kezdtem erezni a jatszoteren ujra a szoritast a nyakamban, a levego hianyat amikor latom a kisfiam a magasban vadul boldogan rohangalni a maszokan. Rettegek attol, hogy leesik. Feltem ot nagyon. De igyekszem arra gondolni, hogy ugyes kissrac, semi sem allithatja meg es a Jo Isten adja, hogy soha ne keruljon abba ahelyzetbe amibe en kerultem az evek folyaman. Szoval en egy szelsoseges eset vagyok.