Hány év korkülönbséggel vállaltátok/vállaljátok a második babát?
3-4 év ideális szerintem is. Se túl sok, se túl kevés.
Én fontosnak tartom azt, hogy a nagyobb gyereknek már meg tudjam magyarázni, hogy most miért nem tudom felvenni, ne csak szimplán azt érezze, hogy "anya valamiért nem vesz fel". Ismerősöknél kicsi korkülönbséggel van útban a kisebb, eszméletlen nehéz dolga van. Egyrészt a terhesség első 3 hónapját végigrókázta, a meglévő kicsire hol a nagyszülők vigyáztak, hol a szomszéd, mert anyuka annyira rosszul volt, hogy fel sem bírt kelni hetekig.
Aztán most, hogy már nagy a hasa és nem emelhet, a már meglévő gyerek folyton kéreszkedik fel, folyton menne, de anyukája nem tud utána rohangálni. És még nem elég idős ahhoz, hogy megértse, miért történik mindez, csak annyit érez, hogy anyukája megváltozott és kevesebbet tud vele foglalkozni.
Ez persze egy idő után elmúlik, de még ott a másik csapda is: egy esetlegesen nagy komfortszopis, hasfájós baba mellett a nagyobb szinte állandó parkolópályán lesz majd, ami csak hátrányára válhat. Én ezek miatt azt mondom, legalább 3-4 év legyen a gyerekek között.
Én mindig kis korkülönbség párti voltam.
2-3 év korkülönbséget szerettem volna. Lányom 2 éves múlt és a kis pocaklakómmal a 34.hétben vagyunk.Kb.2,5 év lesz lányom és az öcsi között.
A kislányom május elején lesz 3 éves, a tesója július közepén érkezik.
Az öcsém és köztem is 3 év van, szerintem ideálisnak mondható.
Nekünk 3gyermekünk van. A legnagyobb és a középső között 27hónap van, a középső és a kicsi között 20hónap. Mikor a legkisebb megszületett a nagy sem volt még 4éves.
Nem mondom hogy könnyű, de az első 1-2 nehéz év után egyre könnyebb lesz velük. A két nagy már egész jól elvan együtt, a kicsi még csak most mult 1hónapos.
ÉN örülök ennek a felállásnak, alapjában véve "jó" gyerekek, pl: mindhárman átaludták az éjszakát már 1hós koruk óta, egyik sem volt hasfájós, a nagy egyátalán nem volt hisztis sem, a középső kicsit hisztizik mostanában, de az sem olyan vészes.
Ha nagyon nehéz lett volna velük, valószínűleg én sem akartam volna egy harmadik gyereket, de így semmi gond szerencsére, jól telnek a napjaink. A nagy oviban van, a két kicsivel vagyok otthon.
Azért mióta a kicsi is megvan- 5hete-beújítottunk egy takarítónővel. A három gyereket, főzést, és még a családi ház takarítását nem bírnám már egyedül. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!