Hány órát vajúdtál? Császárral vagy természetes úton szültél? Kértél valamilyen érzéstelenítést?
8,5 órát vajúdtam, aztán gond volt és elvittek a császárműtőbe. :(
Amúgy vajúdás alatt nem kértem érzéstelenítést (utólag már bánom).
Én is bánom. Megfogadtam, hogy a kistesónál egy olyan orvost fogok fogadni, aki rutinos az epidurális érzéstelenítésben és mindenképp kérem.
Biztos mindenkinek más, de nekem egyszerűen eltelt már egy év és a fájdalmat felidézve még nagyobb félelem van bennem, ha a következő baba születésére gondolok, mint az első előtt volt.
Ha ezt a félelmet kiküszöbölhetem azzal, hogy kérek EDA-t, akkor miért ne?
Elnézést az offért
4óra 40 percet, ebben benne van a fél óra kitolás is, természetesen szültem, első baba.
Indított szülés volt tablettával, fájdalomcsillapító nélkül.
Első baba, 16 órát vajúdtam. Az 5. óra után bekötötték az oxitocint, föl sem kelhettem az ágyból,minden egyes vizsgálatnál kézzel tágítottak. 1 óra volt a kitolás, szegény babámat úgy kellett kinyomni belőlem(bejött egy doki, és belekönyökölt a hasamba.) Majd a végén másfél órát stoppoltak-kívül,belül.
Kértem EDA-t a 7. óra után, de a szülőszoba vezető azt mondta, nem kell, mindjárt megvan a baba...
Nálunk sem "divat" az érzéstelenítés, mert előre (hónapokkal előre) kell szólni, ha akarsz kérni, hogy bent legyen az anesztes, aki beadja...
Nekem amúgy komplikáció miatt császárom lett, és 2 órát vártam, hogy jöjjön az anesztes! Még jó, hogy nem a babámmal volt baj, hanem velem, én meg "tudtam" várni (mondjuk már pont nem akartam).
Fél napot vajúdtam amúgy előtte.
1. baba 16,5 óra (másfél óra kitolás)
2. baba 8,5 óra
Sima hüvelyi szülés mindkettő, érzéstelenítés nélkül.
Kézzel tágítás, kivül-belül varrás, hasba könyöklős gyerek kinyomás, stb minden rossz megvolt, de NEM sajnálom, h nem kértem EDA-t!!!!
1. baba:4 óra(kitolással együtt),EDA-val,hüvelyi úton,2 öltésnyi gátmetszés
2. baba:3 óra(kitolással együtt),nem kértem Eda-t,nem volt gátmetszés vagy gátrepedés
3. baba:? remélem gyors,beavatkozás mentes szülés lesz ez is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!