Mellmasszázzsal beindul a szülés?










A mellbimbó ingerlésétől oxitocint termelődhet, méhösszehúzódások lehetnek és ez valóban beindíthatja a szülést.
Ezért mondogatják, hogy nem szabad terhesség alatt a mellet túlságosan ingerelni, valamint ha valakinek előteje van, akkor ne nyomogassa a mellbimbóját tesztelésképpen.
A testvérem szülésznő Magyarországon és ő is mondta, hogy ha elhúzódó vajúdás van, akkor szokták javasolni a kismamának, hogy körkörös mozdulatokkal, tenyérrel ingerelje a mellbimbóját. De ez nem egy-két mozdulat, hanem viszonylag sokáig kell csinálni.
Én külföldön élek és ez itt egy szülésmegindító praktikának számít túlhordás esetében, akár tenyérrel valamilyen olajat használva sikosítóként, akár mellpumpával.
A gyakorlatban szinte mindenki találkozott már a jelenséggel, az is, aki nem is hallott róla. Ugyanis szoptatásnál ugyanez az elv működik. Amikor szopik a baba, az inger méhösszehúzódást okoz. Ilyenkor fájhat a méh, görcsök jelentkezhetnek, a vérzés is intenzívebb lehet. Az első napokban többek között ezért is kell minél többet szoptatni a babát, hogy gyorsabban húzódjon vissza a méh, valamint a gyermekágyi vérzés is összességében hamarabb véget érhet (annak ellenére, hogy az első időszakban szoptatás perceiben intenzívebb).
A nem szoptatós anyukáknál pedig ezért tarthat tovább, amíg a méh regenerálódik.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!