3. szülés milyen nehéz?
Semmit nem lehet megmondani, nekem az elsö elég nehéz volt, a második majdnem magától ment, a harmadik meg borzasztó.
Minden szülés más, és olyan nincs, hogy a második mindig könnyebb, meg ha könnyebb, akkor a harmadik még inkább az lesz - minden esetben elölröl indul a játék.
Én is nemrég szültem a harmadikat. Hát nehezebb volt mint a második (az álomszülés volt mindössze 3 óra volt első fájástól kezdve és utána is fitt voltam stb.) de könnyebb és gyorsabb mint az első (ami szintén nem volt egy extra hosszú szülés 8 óráig tartott.)
Itt a harmadiknál nekem a kitolási szak fájt, de nagyon, valahogy sokkal jobban mint a korábbiaknál ( de valószínű azért lehetett mert megpróbálták a gátvédelmet kivitelezni ami végül nem sikerült 4250 grammos kisfiam jött volna a kis fejével mint a gyorsvonat) és nem vágták a gátat hanem repedtem.
Egy kínszenvedés volt mire az begyógyult.
Viszont hogy jót is mondjak, két kismami ismerősöm is szült akkortájt mindkettő harmadik babát, és 2!! óra alatt megszülettek szinte épphogy beértek a kórházba:)
És különösebb panaszuk nem volt, egyiknek még a gátvédelem is sikerült:)
Ezt nem lehet előre tudni.
A első szülésem 1:57 perc alatt lezajlott,fájásnak erős jóindulattal nevezhető "érzésekkel".
A második szülésem,2 év,3 hónap múlva majdnem dupla annyi ideig tartott mint az első,és itt már kicsit fájtak a fájások,5 percesekkel kezdődött,majd lett 3, végül az utolsó fél órában percenként jöttek,végül a szülőszobán repesztettek burkot,már teljesen nyitva is voltam,azonnal jöttek is a tolók.
A harmadikat 2 év,2 hónap elteltével ugyan annyi idő alatt szültem meg,mint a másodikat,a fájások alig voltak erősebbek,mint a másodiknál- de még így is röhögve kibírható volt- viszont össze vissza jöttek az elején, 15-8 per közti időszakonként,majd beálltak 2 percesre és 10 ilyen 2 perces után-ami már erősebb volt- jöttek a tolók.
Boldog babavárást,könnyű szülést és egészséges kisbabát!!!
Üdv:3 lányos
Szia!
Az első szülésem nem volt vészes, bár 10 óráig tartott a vajúdás (nem voltak erősek a fájások, de lassan tágultam)
A második babám másfél óra alatt megszületett az első fájástól kezdve. Gátvédelemmel.
A harmadik babámmal 9 órát szenvedtem, az utolsó 6 óra 1-2 perces fájásokkal telt, aztán elmúltak totál a fájások. Oxitocin, doki könyékig felnyúlt úgy húzták ki a babát, miközben egy másik nyomta fentről...
:(
Mindezt megúsztam úgy, hogy még csak nem is repedtem, egy cérnát nem kaptam...
Sokan mondják, hogy a 3. szülés nehezebb, de ahogy olvastam vannak siker történetek is :)
Nekem 4 szülésem volt.S a harmadik volt a legeslegkönnyebb.
Épp hogy beértünk a kórházba fél óra múlva megszületett a baba.Pár nyomás és már kint is volt.2,5 év volt akkor a testvérek között.S rá 7 évre születt a negyedik.Ő índított volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!