Mindig volt valamilyen előjele a szülésnek?
Nálam semmi jele sem volt, hogy szülni fogok. Csupán kb 5 nappal a szülés előtt hasmenésem volt, de még csak nem is gyanakodtam.
November 3.-ra voltam kiírva és november 1.-én este 10-kor folyni kezdett a magzatvizem. Semmi fájdalom, görcs, vérzés, de még nyákdugó eltávozását se észleltem. A kórházba nst-n is mikor fájást kellett volna érezni, csak olyat éreztem, mintha enyhén nyomták volna a hasam.
Igazi fájás csak az oxytocin injekció után volt.
Tényleg gyakran jelzi a szülés vészes közelgését a hasmenés. De nekem mondjuk egész terhesség alatt ment a hasam, székrekedésem volt, ez a kettő váltogatta egymást szinte heti rendszerességgel. Szóval erősen egyénfüggő. Szülés előtt is ugyanolyan rendszerességgel éppen hasmenéses hetem volt.
Nálam "észrevétlenül" indult be, de nem maradtam le róla :D Egyik este még bárban ücsörögtem a barátaimmal és párommal szivárgó magzatvízzel (csak utólag jöttem rá, hogy az az volt), szabályosan 1 nappal később elkezdődtek a fájások. Egy ideig tűrtem csendben itthon, mert még volt hátra egy hetem, azt hittem elmúlnak, de már vérezgettem is (tágulás). Aztán jöttek a tolók, amikor már bárki bármit mondhatott nekem, ösztönösen nyomnom kellett, alig tudtam visszatartani a szülészetig. Bent pedig a doki be sem öltözött, nem kötöttek gépre, nem borotváltak, nem kaptam beöntést, se érzéstelenítőt, se semmit, nyomtam hármat és kint volt a lányom. A mentő kiérkezése és a születés időpontja között maximum fél óra telt el, de szerintem kevesebb.
Mindez 1 hete 2 napja történt ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!