Nem megterhelő 2 éves gyerek mellé kistestvért vállalni?

Nekem 3 éves lesz mire megszületik a tesó. Tudod, ez attól is függ, hogy milyen gyereked van. Nekem "jó" gyerekem van órákig elvan egyedül időnként van persze hiszti de végül is dackorszakban van. Már szépen beszél, és félig-meddig szobatiszta szerintem mire megszületik a kicsi már teljesen az lesz. Így én be mertem vállalni pedig csak a férjem tud (tudna) segíteni mert mindenki a családban tőlünk 200km-re él. Az emelgetés nem gond nekem csak akkor emelem ha muszáj megérti, meg egyébként sincs ölbe szoktatva ez valahol szándékos is volt.

Én komolyan mondom mindent jobban bírok, mint amikor nem voltam terhes. most 40 hetes vagyok, 2 éves múlt a fiam, de komolyan fitt vagyok. Ugyanúgy mentem vele, emelgettem ha kellett, de azért figyeltem, az eleje volt nehéz, mert akkor sokat hánytam, de eddig minden oké volt. Most már azt várom, hogy milyen lesz két gyerkőccel. Eddig nem bántam meg hogy így döntöttünk, de szerintem nem is fogom

Már nem aktuális, de hátha valaki olvassa: Számomra nem a terhesség volt így megterhelő, hanem ami utána jött. 2 év a korkülönbség. Ha visszamehetnék az időbe tuti várnék még, hogy legyen 3-3,5 év korkülönbség. Hogy miért? A terhesség alatt végig emelgettem a 15 kg-os gyereket, futottam utána, játszóházban, játszótéren csúsztam- másztam vele. És végig szoptattam a terhesség alatt. Teljesen probléma mentes volt. A gond a kórházzal kezdődött. 3 nap után a kisfiam, akivel addig össze voltunk nőve, teljesen összezavarodott, alig akart megismerni. Amúgy itthon irtó kedves volt a kistesóval, mindennap simogatja, szeretgeti. Ami fájó, hogy nem tudok vele annyit foglalkozni, mint előtte, és a kicsivel sem tudok annyit foglalkozni, mint amennyit a a nagyobbikkal foglalkoztam csecsemőkorában. Ha már ovis lenne a nagy, talán könnyebb lenne, nem tudom. Imádom a gyerekeimet, és egyiknek se tudom megadni a 100%-ot, mert ennyi a maximum, nem tudok jobban szétszakadni. Nagyon nehéz ez lelkileg. A többit át lehet hidalni. Szerencsére amiatt, hogy szoptatom mind a kettőt, nincs féltékenység, sőt, a nagy kedvesen simogatja a picinek a fejét, sosem bántotta.Viszont velem és a férjemmel szemben már nem ilyen, haragszik ránk, amiért úgy érzi "elhanyagoljuk" pedig imádjuk, otthon vagyok velük, nem adtam bölcsibe, nehogy sérüljön, ne érezze magát lerázva stb. szóval nagyon nehéz. később biztos előjönnek az előnyök, de ahhoz idő kell. (2 éves és 1 hónapos mamája)