Nagyobb súlyú babát miért nehezebb megszülni? Tapasztalat?
Ez még nem jelent semmit :)
Engem őőőőrült nagy babával riogattak, 4-5 héttel voltak nagyobbak a méretei mindig, aztán 3100 gramm, vagyis teljesen átlagos lett.
Egyébként nem a súlyon múlik a szülés (bár 2500 gramm alatt elég nehezen születnek meg ) , ez inkább fejkörfogat kérdése :S
Szia!
Szerintem ne aggódj, ahogy előttem is mondták a fejkörfogat számít. Nekem 3,5 kg-mal született a kisfiam, de csak 50cm volt 39cm-es fejkörfogattal. Ez elég nagynak számít, mégis normál úton meg tudtam szülni. Nem volt könnyű, de sikerült. Egyébként én azt hallottam, hogy az ultrahang nem annyira mérvadó. Van, hogy 1 kg-ot is tévednek a súlyát illetően. Sok sikert!
Kisbabám 2 héttel volt nagyobb a méretei alapján, mint a számított terhességi hét, és a 37. héten meg is lett 3490 grammal! Nekem segített/bevált az UH, mert így előre sejtettem, hogy előbb meglesz. A szülést (ő első baba) nem a mérete vagy súlya nehezítette, hanem hogy a kis kezei végig fent voltak a feje mellett, ill. az arca előtt, így is bújt ki. Nálam volt gátmetszés, de még így is repedtem kívül-belül.
Ami érdekes, hogy már a 4D-s UH-on is így voltak a kezecskéi,arcát alig lehetett látni, de azt álmomban nem gondoltam volna, hogy így is bújik ki! :)
Sziasztok, ha van még itt valaki!
Végül 3 héttel korábban született, 50 cm 4,1 kg.
Elakadt, és én is repedtem kívül-belül.
De már 2 éves a nagyfiú, pár hét múlva szülöm a tesóját, aki egyelőre " csak " 1-2 héttel nagyobb...
A válasz megírásának időpontja: 2009-04-13 14:08 vagyok.
Gratulálok mindkét gyerkőchöz! Mi még csak tervezzük a kistesót, lassan már három éves lesz a nagy fiam, de nem nagyon akar sikerülni a tesó. Azért nem adjuk fel, előbb-utóbb össze fog jönni. :-) Sok sikert a második babához is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!