Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Most,18 évesen úgy érzem,...

Most,18 évesen úgy érzem, hogy nem szeretnék gyermeket szülni. Változhat még ez a hozzáállás?

Figyelt kérdés

Igazából sosem szerettem a gyerekeket. Valahogy nem értek hozzájuk. Nyolc éves voltam, mikor az öcsém megszületett.

Egyszerűen "félek" a szüléstől. Az, hogy egy baba úgymond "bennem" van, és hogy vérvétel, infúzió, esetleg császármetszés, szétvágás, összevarrás, stb. ezektől mindtől félek.

Eleve nem bírom a vért, és a műtéteket, egy átlagos fogorvostól is rettegek. Úgy gondolom, hogy nagyon éretlen vagyok ehhez a témához, de ettől függetlenül minden másban szinten vagyok, és semmi gond. Ez, a szülés az egyetlen dolog, amihez így állok...

Attól tartok, hogy ez a hozzáállás 25 éves koromra sem fog megváltozni, és akkor sem szeretnék majd kisbabát. Pedig ugye csak jó lenne majd egy gyermek, a megfelelő apától.

Ma néztem a Poligamy című filmet, aminek a végén megszületik a kisbaba. Nagyon édes volt, és valahogy ellágyult a szívem. Azt vettem észre, hogy ez a "gyerekundor" kezd csillapodni az évek folyamán, mert körülbelül három évvel ezelőtt szabályosan féltem a 3-6 éves gyerekektől...

Szóval megfog ezt változni? Volt már valaki hasonló véleménnyel régen, akinek azóta kisbabája született?


2011. júl. 7. 17:56
 1/6 anonim ***** válasza:
Persze, hogy fog még változni ez a hozzáállás :) most még szinte gyerekként nézel az egészre. Ha majd találsz egy olyan férfit, akivel szeretnéd leélni az életedet, meglátod, érezni fogod azt is, hogy tőle szeretnél gyereke(ke)t. Én is 18 évesen azt mondtam, soha nem megyek férjhez... ennek örömére 21 voltam, mikor férjhez mentem, rá 4 hónapra megszületett a fiunk... (kissé "koraszülött")... azóta már 4 gyerekünk van és lassan 20 éve, hogy házasok.
2011. júl. 7. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
18 évesen ez még természetes, hogy félsz a szüléstől, akkor aggódj ha már szeretnél nagyon kisbabát és akkor sem akarsz mert félsz a szüléstől. Addig meg maradnak a rokonok és ismerősök élménybeszámolója, hogy eddzed a lelked.
2011. júl. 7. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
:) Hát persze sokan éreznek így 18 évesen,én is,aztán majd ahogy megérsz rá,a félelmet elnyomja a baba iránti mindent elsöprő vágy!Azt az érzést pedig fel fogod ismerni,ha itt az ideje!Nálam ez az idő kb 28 évesen érkezett,de minden adott hozzá(anyagilag,érzelmileg,mindenhogy)31 évesen lett. :) Éld a fiatalok gondtalan(abb)életét! :) Egy majdnem 3 éves és egy 8 hónapos kisfiúk anyukája
2011. júl. 7. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Pont úgy vagyok,(kis különbséggel) mint az utolsó válaszoló! :)(rokon lélek)

18évesen nem akartam még gyereket én sem

28évesen gondoltam rá először 30évesen férjhez mentem, 31-34évesen szültem és most van egy 3 és egy 1 éves fiam, és 8hetes kismami vagyok a harmadik bébivel!


Ne aggódj még ezen- élj, bulizz, de legfőképp tanulj!

sok sikert neked!

2011. júl. 7. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen mindenkinek, nagyon aranyosak vagytok!:)
2011. júl. 8. 12:01
 6/6 anonim ***** válasza:
Még nagyon fiatal vagy természetes ha most így gondolod ez nem jelenti azt hogy később pár év múlva nem akarsz majd babát.
2011. júl. 11. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!