Lézeres szemműtét után mennyi idővel szabad természetes úton szülni?
off: bocsánat, válaszolni nem tudok, de én direkt nem műttettem meg a szemem, amíg szeretnénk babákat, hátha romlik, majd csak utána.
üdv: 1 éves anyukája és 30 hkm
Elvileg lézeres szemműtét után lehet természetes úton szülni, legalábbis telefonon én ezt a tájékoztatást kaptam 2009-ben, mikor felhívtam azt a helyet, ahol az én látásjavító műtétemet elvégezték.
Ezt követően én kikértem egy szemész véleményét, aki azt a választ/szakvéleményt adta, hogy természetes úton való szülésnek akadálya nincsen, csak a kitolási szakaszt kell lerövidíteni. A nőgyógyászom, azt mondta, hogy ez a gyakorlatban nem megoldható, így saját felelősségemre szülhetek természetes módon. Végül kislányom eldöntötte a kérdést, utolsó pillanatig sem fordult meg (farfekvéses volt), így császárosak lettünk.
Egyébként sokat gondolkoztam, és nem biztos, hogy saját felelősségemre bevállaltam volna a természetes úton való szülést.
2004-ben csináltattam meg a látás javító lézeres szemműtétet és 2009-ben született meg a kislányom.
Az én esetemhez még az is hozzátartozik, hogy nekem találtak egy sebet a szememen, ami nem megállapítható, hogy mikor keletkezett, és ezért a lézeres műtétet is hosszabb kivizsgálás, több szakvélemény kikérése előzte meg. Lehet, hogy ez is befolyásolta a szemészeti szakvéleményemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!